A „Denevér” az operában.

Császárimre A „Denevér” ma be­röpült az operába, épen az az operette lévén, a mely a kontinensen legsűrűbben és majdnem hors concours élvezi a vendégjogot a Polyhymniának szentelt komoly csarnokokban. A mai előadás a hírlapírók nyugdíjintéze­tének jövedelmezett és iránta nagy volt az érdeklődés. Az előadóknak természetesen nem egy nehézséggel kellett megküzdeniük. A pikáns, kaczkiás ritmus, a könnyelműen elsurranó hangfigurák mind szokatlan jelenségek az operaénekes előtt. Szokatlanok és nagy mértékben feszélyezők. Az operaénekes nem mond le szívesen az ő dinamikai hatásairól és sforzandóiról, mert ezek pótolják néki a pointe-t, a mi viszont a chanson lelke. Nem hiába mondjuk azt, hogy lelke. Valóságos lélekvándorlás az, amint a „Szevillai borbély” Rozinájából a „Denevér” Rozalindája lesz. Az egyik oldalon a crescendo és decrescendo, a másikon a ravasz pointe; ezek, tessék elhinni, ellentétes fegyvernemek. Az ütközet mindenképp meg van nehezítve. A mai szereplők buzgalommal láttak feladatukhoz. Közöttük akadt olyan is, aki mindenkit meglepett. Ez Császár Imre. a nemzeti színház művésze volt, aki Eizenstein szere­pére vállalkozott. Egy jó ÁbrányinéEisenstein ép oly ritka kincs­lelet az operette mezején, mint egy jó Don Juan az operai albumban. Császár kitűnő bonvivant volt: rendkívül elegáns, mozgékony és ötletes. Amikor ő a színpadon volt, a nézőtérre is ráragadt a hangulat. Azt a csudát, hogy huszonnégy óra alatt tenoristává nőjje ki magát, senki sem várta tőle. Ilyen csodát nem is mü­velt. De énekszámainál sem hagyta cserben leleménye. Hisz a “dire” már évtizedekkel ezelőtt polgárjogot szerzett a francziáknál, és Strauss is bizonyára keblére ölelne olyan fess Eizensteint, a milyen a Császáré és sutba dobná a gégetükröt. Az, a kinek az énekművészetet az operette-tipus könnyed pikantériájával sike­rült összekötni, Abrányiné, operánk egyetlen szubrettje volt. A közönség hálásnak is mutatkozott, irányában ezért a különleges tudományért. Rozalindája csupa chic volt. Mind a három terczettben (a „Denevér” dőzsöl a terezettekben) gracziózusan énekelt; azzal a művészettel és bájjal pedig, a melylyel a második fölvonás­ban a Káldy Gyula kedves „Hm, hm”-ját előadta, már régen hallottunk előadni magyar dalt. Az énekszámok közt ez volt az est piéce de resistance-a, a melyet a kö­zönség viharos tapsaira meg is kellett ismételni. Abrányiné és Hegedűs – ez utóbbi pompás börtönőr volt – kar­doskodtak a legtöbb szerencsével az operaházKaczérmargit becsüleétért. Mindjárt mellettük említhető Kaczér Margit Oriovszky herczege, amely a szemnek és fülnek egyaránt kellemes volt. Kovács Mihály, a budai színkör komikusa, mint Frank, kezdetben elfogultnak látszott. De ez a szerep voltaképp a harmadik fölvonással kezdődik s itt Kovács diszkrét és jóízű volt. Arányi (Alfréd) csengő tenor­ját és Mihályi (Falke) sima prózáját hasonlókép nyugtáznunk kell. Szilágyiné Bárdossy Ilona (Adél) a második fölvonásban szenzácziós toiletteben jelent meg és az első felvonásban ügyesen mozgott. A herczeg vendégserege is szólistákból került ki. E cso­portból M. Rotter Gizella és Alszeghyné tűntek szembe gyönyörű megjelenésükkel. Dalnoki (Blind), Szendröi. Váradi, Válent Vilma és Gábos Nelly is szerepeltek. A ballet nagyon kecsesen lejtette el a festői csokor-tánczot. A sikerült rendezés Alszeghy Kálmánt, dicséri. A zenekarra Grossmann pálczája kissé ránehezedett. Itt a végleteknek adnánk helyet: vagy- egy zseniális opera karmesternek, a milyen pl. Nikisch, vagy egy zseniális operette-karmesternek. a milyen pl. Konti. A külföldön többek közt Mottl és Mahler dirigálták a „Denevért”. De a Strauss melódiái, szerencsére, tudnak a saját szárnyaikon is röpülni.

Fővárosi Lapok, 1895. május 15.

Császár ImreÁbrányiné Wein MargitKaczér MargitHegedüs Ferenc

Az újak

gombaszögiellaÚj csillag van kelőben a Vígszínháznál, aki neveztetik Gombaszögi Ellának. A fiatal hölgy már azzal a renoméval jön, amely híres, nevezetes nénje, Gombaszögi Frida asszony révén sugárzott reája. Gombaszögi Ella csak most lépett át az Akadémia küszöbén és hogy már is Valaki, azt mondanunk sem kell. Nemcsak azért, mert a nagy Gomba húgocskája, hanem azért is, mert a Vígszínház egyszeri próba után rögtön tagjai sorába szerződtette. A Vig és a Magyar színházak nemes konkurenciájába tehát most már a két Gombaszögi is belejátszik. Gombaszögi Ella szeptember végén lép föl először Farkas Imre darabjában, ,,A hónapos szobá“- ban. Nagy és őszinte sikert várnak első szereplésétől azok, akik jelenvoltak azon a próbán, amelyen a Vígszínház leszerződtette a nagy Gomba jövendő konkurensét. És különösen szerencsés körülmények közt fog lezajlani a kis Gomba debütálása, hiszen Farkas poétikus darabjának egyik főszerepét fogja kreálni.

 

Színházi Élet 1913. augusztus 31.

 

Gombaszögi Ella

A diótörő

diótörő0A budapesti operalátogatók örömmel hallgatták A diótörő premierjén azokat az ismerős Csajkovszky- melódiákat. amelyeket az állatkerti szimfonikus ze­nekar játszott minden nyáron.

Nussknacker a címe annak az E. T. A. Hoffmann-novellának, amely­ből ez a táncos tündérjáték készült. Késői művé ez Csajkovszkynak. Tizenöt nagy zenekari számból áll a táncjáték, amelyet Ferenczy Frigyes rendezett.

A játék meséje a követ­kező:

Az orvosi tanácsos házában megünneplik a karácsonyestét. Klári, (Ptasinszky Pepi) a tanácsos kislánya diótörőt kap ajándékba nagybátyjától, Drosselmayertől (Zőbisch Ottó). A diótörő (Andor Tibor) — bábu. A szája töri a diót. Éjjel, amikor mindenki alszik, Klári még meg akarja nézni a Dió­törőt, amely csodák csodájára megelevenedik. Egyszerre csak egerek jönnek és harcra kelnek a Diótörővel. A Diótörő megmenti Klári életét. A Diótörő elviszi Klárit messze vi­dékre. Változik a szín. Havas vidéken vagyunk, egy erdő mélyén, ahol táncra perdülnek a hópelyhek. A Diótörő ezután a Cukorpalotába viszi Klárit. Táncraperdülnek a cukrok és a torták és Klári, meg a Diótörő „herceg” egymáséi lesznek.diótörő2

A Diótörő előadásában résztvesz az Operaház egész tánckara Ptasinszky Pe­pivel az élén. Almássy Sári, Keresztes Mariska, Vécsey Elvira és Misley Anna magántáncosnők, An­dor Tibor és Kőszegi Fe­renc magántáncosok, a nagy tánckar és a kibővített mimikai személyzet játszik a darabban. Pető Imre dirigálta a Diótörőt, amelynek díszletterveit ifj. Oláh Gusztáv készítette.

 

Színházi Élet, 1928. január 1.diótörő3