A kitessékelt zenész

Mészáros Imre
Mészáros Imre

A múlt esztendő június havában kínos botrány játszódott le Mészáros Imre operaházi igazgató előszobájában. Bendiner Nándor zenész ugyanis, aki egyik reggeli boulevard-lapba szokott ingyen operai kritikákat írni, beszélni óhajtott az Opera igazgatójával. Bendiner Nándor zenész nem először kereste fel az Opera igazgatóját. Gyakran járt nála, leginkább azért, hogy atyja és nővére ügyében járjon közbe, atyja és nővére ügyében, akik ugyanannál az Operaháznál voltak alkalmazva, amelyikről – bizonyára csodásán véletlen találkozás folytán – a zenész ingyenes referádákat írt a boulevard-lapba. Mészáros ezen a júniusi napon történetesen nem fogadhatta a gratis-kritikus urat, aki erre éktelen dühbe gurult és az igazgató előszobájában rossz brácsásnak, rossz igazgatónak szidta Mészárost, egyben pedig azzal fenyegette meg az igazgatót, hogy – maid elcsapatja őt. Nem az első izgágálkodás volt ez, amit Bendiner az Operában művelt, -de ez a jelenet nagyon is erős lehetett, mert Hets Ödön, az Operaház jogtanácsosa, aki a szomszéd szobából hallotta Bendiner ágálását, kiment az igazgató előszobájába. Ott megkérdezte Bendinertől, hogy ő kicsoda. A zenész erre megszeppent és be akart mutatkozni Hets Ödönnek. A temperamentumos öreg úr azonban nem fogadta el Bendiner kezét, hanem e helyett gallérját ragadta meg és szelíd lendülettel kitessékelte. Bendinert a kínos afférból kifolyólag sok kellemetlenség érte. Viselkedését mindenfelé elítélték, amire ö, hogy a dolgot valamiképpen reparálja, az üldözött újságíró köntösét akarta magára ölteni és dicstelen kitessékelését az összsajtó ügyévé akarta tenni. A sajtó azonban minden közösséget megtagadott vele és az összes lapok az újságírói mesterséggel összeférhetetlennek mondták azt a terrorisztikus modort, amelylyel az Operában eljárt. Bendiner erre több lap ellen sajtópert indított. Egyik, pőrét már decemberben tárgyalta a bíróság és fölmentette azt az újságírót, akit Bendiner rágalmazással vádolt. ma pedig igen kínos tárgyalás után azt a pört vesztette el a muzsikus, amelyet Merkle r Andor a „Magyarország“ zenekritikusa ellen indított.

A budapesti büntető bíróság dr. Makucz bíró elnöklete alatt ma tárgyalta a Merkler-Bendiner-pört. Első tanúként Mészáros Imre operai igazgatót hallgatták ki. Mészáros azt vallotta, hogy az előszobájában lefolyt jelenetről csak másoktól értesült. Bendiner többször járt nála az apja és a nőtestvére érdekében. Panaszkodott, hogy az apja szerződését félremagyarázzák s hogy a húgának nem adnak szerepet. Ő megadta neki a kellő fölvilágositást. Bendiner egyre élesebben támadta öt a lapjában. Egyebek közt azt írta róla, hogy amilyen rossz brácsás volt, olyan rossz igazgató. Cikkei messze meghaladták az objektivitás mérlékét s személyeskedő élük volt. Ilyen támadásra sem mint igazgató, sem mint ember nem szolgált rá. Mindig készséggel járt el a Bendiner apia és a húga érdekében s magát Bendinert is egy ízben ösztöndíjra ajánlotta. Bendinert heteit embernek tartja s kijelenti, hogy cikkei nem ártottak — a nővérének. Azt is kijelentette Mészáros, hogy annak ideién, ha tudta volna, hogy Bendiner operai kritikákat fog írni, nem alkalmazta volna nővérét az Operánál. A védőügyvédnek arra a kérdésére, hogy nem látta-e a támadó cikkekben azt a tendenciát, hogy Bendiner őt a nővére és az apja érdekében puhítani akarja, az igazgató kijelenti, hogy a panaszosnak más tendenciája nem lehetett. A birói keresztkérdések alatt kiderült az is, hogy Bendiner apja nem volt véglegesített tagja az Operának, hanem ujjászerződtetése függött az igazgatótól. Mészáros vallomása előtt Bendiner éppen az ellenkezőt mondta a törvényszéknek, amelyik konstatálta, hogy a zenészszel szemben az igazgató vallotta az igazságos

Szemere Árpád
Szemere Árpád

Szemere Árpád operaénekes kínos Jeleneteket mond el, amelyeket Bendiner többször is rögtönzött, hogy az igazgatót apja és nővére ügyében terrorizálja.
Dr. Hets Ödön beteg embernek, szerencsétlen médiumnak tartja Bendinert, majd részletesen mondja el a zenész kitessékeltetésének történetét, amelyen a tárgyalóterem hallgatósága jóízűt kacagott.
Eördögh János operai irodavezető, akinek vallomása alatt az elnök kénytelen volt rendre inteni az idegeskedő Bendinert, szintén úgy adja elő a dolgot, hogy Bendiner többször is botrányt csapott az Operaházban.
Erdős Rikárd operaénekes is azt vallja, hogy Bendiner Nándor muzsikus és díjtalan zenerefercns fenyegetően szokott viselkedni az Operában.
Dr. Somlyó Nándor orvos ugyanazt vallja, amit az előbbi tanuk, ezenfelül elmondja, hogy Bendinert egyszer a Japán-kávéházban rendre intette azért, mert Bendinernek egyik családtagja pletykázott dr. Somlyó felesége, Szamosi Elza művésznő ellen. Mészáros igazgató: Ez nem igaz! Szamosi Elza asszony ellen nem volt panasz, ö sohasem pletykálkodott, ellene semmiféle följelentést nem tettek. (Mozgás. Bendiner szótlanul leül helyére.)
Dr. Somlyó ezután több adatot mond el Bendiner viselkedéséről és többek közt éles szavakban kel ki az olyan újságírók ellen, akik, mint Bendiner, rokonokról írnak.

Erdős Richárd
Erdős Richárd

A felperes Bendiner izgatottan fészkelőddé ezalatt, de a biróság látható figyelemmel hallgatta Somlyót és nem szakította félbe azokat az erélyes szavakat, amelyekkel tanú az operai „rokon-ujságirók“ viselkedését kvalifikálta.
Kerekes Mihály, az operai igazgató ajtónállója mondott még el néhány botrányos jelenetet, amelynek hőse Bendiner volt az Operában.
Az elnök megkérdezi Bendinert, hogy mi fizetése volt annál a lapnál, ahol dolgozott?
Bendiner: Nem volt fizetésem. (Mozgás.)
A védő: És a Hets-féle incidens után Írhatott még a lapba kritikát?
Bendiner : Nem. (Mozgás.)
A perbeszédek következtek ezután. Az ingyenes kritikus ügyvédje, mint főmagánvádló bevallja, hogy kinos helyzetben van, mert maga is némi inkompatibilitást lát Bendiner ujságirói működése és rokoni helyzete közt, de azért kéri a vádlott megbüntetését.
Merkler Andor védője, dr. Steiner Béla hatásos beszédben mutatott rá ezután a vád tarthatatlan voltara. Kiemelte különösen azt, hogy Bendinernek már akkor, amidőn ingyen vállalkozott kritikusi teendőkre, csakis az lehetett a célja, hogy a sajtó hatalmával is presszionálja az Igazgatót és rámutatott arra a capitis deminutio maxima-ra, ami Bendinert a januári botrány után érte. Kéri védence fölmentését.
A törvényszék igen rövid tanácskozás után Merkler Andort fölmentette azzal az indokolással, hogy a cikkében foglalt adatok valódiságát teljesen sikerült bizonyítania.
A zenész fölebbezett a fölmentő Ítélet ellen.

Pesti Napló, 1909 január 25.

Verekedés a színpadon

Az operaházban ma este az Othello előadásán kellemetlen incidens történt. A második felvonásban Jágo (Odry) leteperi Othellót (Perotti), a kinek a mellére kell lépnie. Odry úr azonban nagy bölcsen nem a mellére, hanem a nyakára lépett Perotti úrnak, a ki hiába rug-kapálódzott, Odry úr nem engedett, hanem tovább énekelt. A függöny legördülte után Perotti olaszul káromkodott, amire Odry úr magyarul felelt. A vegyes nyelvű káromkodást inter- nacionális nyelven, ököllel folytatták, míg nem a dekorateurök szétválasztották őket. A dolognak, hír szerint, párbaj lesz a vége.

Fővárosi Lapok, 1894 január 14.

Ódry Lehel
Ódry Lehel
Perotti Gyula
Perotti Gyula

 

 

 

 

 

 

 

 

Ódry Lehel

Perotti Gyula

 

Statisztáltam az Operaházban

 

Szenes Andor
Szenes Andor

 Vásárnap elmentem az Operaházba statisztálni. Gondoltam, a közönséget érdekli a színpad belső, kíváncsi szemek elöl elrejtett sok intimitása, s mivel az előadás is érdekesnek igérkezett, beálltam a „nép és katonaság” táborába. Hallottam, hogy annak, aki statisztálni akar, előre kell jelentkeznie, felkeltem hát korán reggel és elmentem Csepke bácsihoz; ő azonban elküldött és mondta, hogy este, félórával az előadás kezdete előtt jöjjek újra, és ha lesz helv, statisztálhatok.
 Midőn este elmentem, már nagy tömeg állt az öltöztetőmester ajtaja előtt és várta, hogy ruhát kapjon (t. i. itt nem a szerep, inkább a ruha a fontos). Komoly arccal sikerült a várakozókkal elhitetnem, hogy nem szerepelni akarok, magánügyben óhajtok az öltöztetőmesterrel beszélni, erre beengedtek. Virág Lajos, az öltöztetőmester igen kedvesen fogadott, és mikor előadtam neki jövetelem célját, a legszebb ruhákat bocsátotta rendelkezésemre, és csak azt sajnálta, hogy épp ma jövök; a Tannhäuserben csupa rövid szerep van, a Zsidónőben még börtönőr is lehettem volna. Miután elhitettem vele, hogy nincsenek túl nagy ambícióim és megelégszem a Iegkurtább szereppel is, öltözködni kezdtem. Hosszú kék trikót kaptam, mely egyesítette a nadrágot és a harisnyát, csillogó apródruhát húztam föléje, nyakamban kürt, fejemen paróka. Eleinte ugyan nehezen ment az öltözés, fejemet minden áron a ruha ujjaiba akartam dugni, De végül Virág urnák mégis sikerült rábeszélni, hogy dugjam csak a ruha ujjaiba a karómat és ezután egykettőre készen voltam. Rövid csengetés adta tudtunkra, hogy kezdődik az előadás, és bár a színen még egyikünknek sem volt dolga, mindnyájan felözönlöttünk a színpadra, nézni az előadást. Zeg-zugos utakon, süllyesztőkön, fűtőcsövek közt mászkáltunk, míg felértünk. A színpad egyik sarkában nagy tükör állott, véletlenül belenéztem és abban a percben őszintén sajnáltam, hogy nem születtem 400 évvel ezelőtt, gyönyörű apród lett volna belőlem.
 Nem volt azonban sok időm a töprengésre. A nyitány már vége felé járt és a rendező szigorúan lekergetett a színpadról. Szétszaladt a függöny. Bár a lengén öltözött ballettáncosnők keringése nagyon élvezetesnek Ígérkezett, statiszta társaimhoz csatlakoztam és iparkodtam közelebbről megismerkedni velük. Sikerült megtudnom, hogy. a háború előtt színházi értelemben sokkal használhatóbb elemek statisztáltak. Zeneakadémiai, színiiskolai növendékek alkották a néma szereplők zömét; olyanok, kiknek a szinipálya volt vagy lesz kenyerük. Viszont most a legkülönbözőbb elemek vegyülnek össze. Gimnazisták. egyetemi hallgatók épp úgy találhatók, mint kereskedősegédek és kárpito« sok. Ezekhez járulnak újabban azok a rajongó zenebolondok, akik jegyet nem bírnak szerezni, statisztálnak, hogy igy élvezhessek a zenét. Régi statiszta keves van. A legrégibb a Langer bácsi, cselédelhelyező irodája van a Klauzál utcában; 25 esztendő óta minden előadáson statisztált. Maga mondta büszkén, ha csak négy személy mehet a színpadra, ő azok között is ott van. A legtöbben azonban nem ily kitartók és hamarosan megunják a dolgot, aminek több oka van. A fizetés kicsi és nincs előmenetel. Egv egész esti statisztálásért, ami néha 4—4 1/2 óra, egy koronát kapnak: a régebbi, ahogy ők nevezik. „tanodás” statiszták kettőt. Ezért a pénzért igazán nem érdemes statisztálni. Egy Kelemen Péter nevü statiszta panaszolta, ha havat megy hányni, tízszer annyit keres. Előmenetelük sincs. Ha valaki 8—9 éve ott van, „tanodás” lesz belőle, többre nem viheti. Másik dolog, ami elriasztja a statisztákat: a bánásmód; a hősszerelmestől a színpadi tűzoltóig mindenki goromba velük, mindenkinek útjában vannak, egyik helyről a másikra zavarják. Mint hallottam. Rónaszéki ügyelő az egyetlen ember, aki igazán finoman és tisztességesen bánik velük.
 Legnagyobb részük azonban nem veszt tragikusan a dolgot. Ha meglökik, odébb megv, ha gorombák vele, kacag egyet. Kollár Lajos nevű statiszta (a Markoutcai gimnáziumba jár) reméli, hogy még magánénekes is lesz valaha: a Kertész fiuk (Kertész Ödön fiai) pedig biztosak ebben. Szabó (szintén Markógimnazista) a legelegánsabb a statiszták között.
Vasalt nadrágot és cvikkert hord, a cvikkert még akkor is, mikor páncélruhában van.
Szünetben a dohányzóba mentünk; alacsony, kis szoba, a fala tele rajzokkal. A statiszták hosszú padokon ülnek. cigarettáznak és várják a gázsit. Már az öltözésnél számot kap mindenki s azokat váltják be. Eleinte nem volt ilyen sorszám, a statiszta jelmezben eljött a pénztárhoz és megkapta a koronáját, de ez sok visszaélésre adott alkalmat.
Voltak t. i. olyanok is, kik oly darabnál, melyben ruhát kellett cserélni, kétszer is felvették (különböző ruhában) a pénzt; e visszaélések megszüntetésére hozták be az új rendszert, én is kaptam, működésemért egy, mondd egy koronát, amit elküldtem a Budapesti Színészek Szövetségének.
 Mire visszatértünk a színpadra, már elkezdték a második felvonást. Minket (katonákat és apródokat) a háttérbe állítottak fel, kényelmesen figyelhettem hát a szereplőket. Sajnos, itt el kell oszlatnom egyesek illúzióját, kik azt hiszik, a szereplők szótlanul és lázban várják a jelenésüket. Nem. Előadás közben tereferélnek Brest-Litovszkról, zsírhiányról, szénkérdésről, éppúgy, mint a többi pesti ember, akik olyan nehezen várják a békét. A közönség ebből természetesen nem hall semmit. A férfistatiszták is próbálnak beszélgetni, de nem lehet, mert Gönczi főügyelő rögtön rájuk szól.

Szokolay Olly
Szokolay Olly

 Szándékosan használtam a férfistatiszta elnevezést, mert nőstatiszták nincsenek, azokat a ballet szolgáltatja. A táncosnők csillogók, szépek, a férfistatiszták vágyaival szemben hidegek és lenézőek. A fiuk legnagyobb része Szokolay Ollyba szerelmes; azt mondják, legszebb lány a balletben. Én nem láthattam, mert egy egyszerű statisztának még ránéznie sem szabad. A kardalosok, magánénekesek, azok már mások. Míg a színpadon Tannhäuser gyönyörű dalát énekli az alkonycsillaghoz, az elsötétített háttérben édes beszélgetések folynak csúnya kapucinus sok és drága kis angyalkák között.  Óh jaj! A vér az én szivemben is megpezsdült, elfelejtettem, hogy csak közönséges apród vagyok, és közelíteni mertem egy angyalkához. Odaléptem hozzá, bemutatkoztam, az angyalka kacagni kezdett: „Ugyan menjen a hazudozásaival! Maga újságíró?!” Sértődve vonultam vissza, de aztán végignéztem magamon: világoskék trikónadrág, sárgára fakult apródruha . . . ebben az öltözetben igazán én sem hittem volna el senkinek, hogy újságíró vagyok.
De remélem, most már elhiszi.

                                                                                  Szenes Andor.

Színházi Élet 1918 január13.

 

ZORO ÉS HURU AZ OPERÁBAN

oláhgusztáv Az Operaház két kedves, fiatal díszlettervezője: ifj. Oláh Gusztáv és Tamássá Miklós állandóan hadilábon állanak egymással. Szinte rosszul érzik magukat, ha véletlenül nincs okuk veszekedésre. De hála Istennek, ok mindig akad.
Ne tessék megijedni, itt nincs valami súlyos veszekedésről szó. ami esetleg következményekkel járna. Csupán az az elleniét idézi elő az összetűzéseket, amely ellentét a két tervező testalkata között fennáll. Az Operaház tagjai már egyenleteket is állítottak fel. amelyek erre a differenciára vonatkoznak:
2 x Tamássy = Oláh
 Ezen egyenletből nyilvánvaló, hogy Tamássy éppen fele akkora, mint Oláh. Viszont a díszlettervezők nem ismerik a matematika törvényét és ezért főnökeiket népszerűen úgy különböztetik meg, hogy Oláht elnevezték Zoronak, Tamássyt pedig Hurunak. Zoro és Huru… pardon. Oláh és Tamássy azért szoktak veszekedni, mert munkájukat sehogy sem ttamássymiklósudják egymásközt beosztani. Ha ugyanis Tamássy magasabb régiókban dolgozik, akkor a létrák egész tömegét veszi igénybe. Ez viszont Oláhot zavarja munkájában.
 Most azután az igazgatóság egy bölcs rendeletet bocsátott ki. amely rövid időre megszünteti a két művész közt az ellentéteket. A közönség megnyugtatására megjegyezzük, hogy Oláhot nem felezték meg és Tamássyhoz se tettek hozzá egy darabot. Ugyanis az igazgatóság úgy döntött, hogy a jövőben Tamássy mester a szín felső részét, Oláh Gusztáv pedig a szín alsó részét festi meg.
 A munkabeosztásban — mint látni méltóztatik — abszolút művészi szempontok érvényesültek.

Színházi Élet, 1926 február 21.

Botrány az Operaházban: Környei és Somlyó áfférje.

szamosielza
Szamosi Elza

 Tegnap ifjúsági előadás volt az Operában s mig a színpadon vígan folyt a „Troubadour“ előadása, a kulisszák mögött zajos botrány folyt le Környei Béla tenorista és dr. Somlyó Nándor orvos közt. A botrány szálai hosszú időkre nyúlnak vissza. Régóta terjesztik az Operában, hogy Szamosi Elza, a színház művésznője válni készül a férjétől, dr. Somlyó Nándor orvostól, hogy Környei Bélának, az illusztris hőstenornak felesége lehessen. Nemrégiben egy hetilap — nevek nélkül — megírta az Opera régi pletykáját. Megírta, hogy Szamosi Elza visszavonhatatlanul elhatározta a válást és hogy a színlapon rövid időn belül K. Szamosi Elza néven fog szerepelni. Erre másnap egy napilapban nyilatkozat következett nem a férj, hanem a feleség részéről. Szamosi Elza kijelentette, hogy eszeágában sincs válni és hogy Környeivel, aki állandó partnere a színpadon, csak a színpadi összeköttetés hamis alapján hozta össze a mende-monda.
 A férfiak mindeddig nem nyilatkoztak. Tegnap tette meg Somlyó az első érdemleges férji lépést ebben az ügyben, amelyet mindeddig nyugodtan hagyott fejlődni a hír szárnyán.
Itt kezdődik az épületes botrány. Tegnap a „Troubadour“-t adták ifjúsági előadásul az Operában. Hardy Helén énekelt a darabban és Környei a kulisszák mögül hallgatta az előadást. Egyszerre odalépett hozzá dr. Somlyó és igy szólt:
— Pardon, kérlek, arra akarlak kérni, hogy mivel a botrány már igen nagy, három-négy napig, mig a dolog el nem csendesedik, ne mutatkozz nyilvánosan a feleségemmel.
Erre Környei nagy haragra lobbant és hangosan kiáltotta:
— Micsoda beszéd ez? Kikérem magamnak az ilyen hülyeséget. Nekem semmi közöm semmihez ás már torkig vagyok a herce-hurcával.
 A kiáltozásra összefutott a személyzet az a része, amely nem volt a színpadon elfoglalva. Sőt némi zavar keletkezett a színpadon is, ahová a lárma behallatszott. A legkínosabb botránynak csak az vette elejét, hogy Somlyó sietve távozott a színtérről. A kőrülállók megkönnyebbülten lélegzettek fel. Igen kevés hiányzott ahoz, hogy Környei haragjában ne inzultálja ellenfelét. A kiáltozás így is elég soká tartott és elég magas regiszterbe csapott ahoz, hogy az Operaház kultúrára hivatott színpada egy sajnálatos botrány színhelyévé váljon. Éjszakára hamarosan elterjedt a híre a dolognak, természetesen a gyorsan futó pletykák jótékony nagyításaival. A kávéházakban már véres színpadi verekedésekről beszélgettek az emberek, ami kétségkívül jelentékeny és jóindulatú befolyással volt a magyar zeneügy iránt mutatkozó érdeklődésre.
Egy estilap munkatársa megkérdezte Környei Bélát a botrányra vonatkozólag. Környei a következőket jelentette ki:

Környei Béla
Környei Béla

– Rendkívül sajnálom, hogy az az incidens, amely köztem és dr. Somlyó között tényleg lefolyt, fantasztikus nagyításokra adhatott alkalmat, Történt ugyan valami, de verekedésből, ilyesmiből egy sző sem igaz. A dolog úgy történt, hogy a pletyka már régen közös kombinációba vont engem Szamosi Elzával. Ezen nem akadtam fenn nagyon; világéletemben mindig összehoztak azokkal a társnőimmel, akik valaha csak partnereim voltak. Egészen normális volt az a pletyka is, amely most Szamosi Elzát szánta feleségül nekem. Én nekem erre a pletykára vonatkozólag nem volt semmi tennivalóm, engem az ilyesmi természetszerűleg nem keverhet semmi világításba.
 Azt azonban sajnálattal konstatáltam, hogy Szamosi Elza férje nem látta a szükségét semmiféle nyilatkozatnak, vagy intézkedésnek. Magán, Sőt inkább a feleségén hagyott mindent száradni, amit tendenciózus cikkek híreszteltek rá. Engem igen kényelmetlenül, sőt igen kínosan érintett ez a nyugodt nemtörődömség. Valaha jó barátja voltam Somlyónak, de ezek után egyre jobban elfordultam tőle, sőt az utóbbi időben már az érintkezés legminimálisabb formáira szorítkoztam,
 A „Troubadour“ előadását végig akartam nézni, de a ház annyira megtelt, hogy a pénztár a szí- nészpáholyt is eladta. Bementem tehát a színpadra egy kulissza mögé, hogy a Hardy Helén énekét meghallgassam. Ekkor lépett hozzám Somlyó és megkért, hogy néhány napig ne mutatkozzam nyilvánosan a feleségével. Az előzmények alapján mód nélkül felháborított ez a kérés. A legkeményebb hangot használtam haragomban.
 Ami a véres verekedést illeti, arra vonatkozólag férfias becsületszavamra kijelentem, hogy csak annyi és csak úgy igaz, ahogy most elmondtam. Verekedés nem is történhetik közöttünk az Operaház színpadán, ahol nekem van némi keresnivalóm, neki egyáltalában semmi sincs.

Pesti Napló, 1911 február 2.

Környei Béla

Szamosi Elza

Botrány az operaház színpadán.

Alszeghy Kálmán, az előadás rendezője.
Alszeghy Kálmán, az előadás rendezője.

Egy, a mai napon a rendőrséghez érkezett feljelentésből a következő botrányos esetről értesül a „Hircsarnok“ : A múlt vasárnap, december 9-én, a m. kir. operaházban „Mari, az ezred leánya“ előadása alatt a fővárosi tüzoltófőparancsnokság egyik tisztje a színpadon ellenőrzési szemlét teljesített. Az első felvonás vége felé azt hívén, hogy a függöny már le van eresztve, egy díszlet mellöl kilépett, hogy a színpad másik felére menjen. Alig tett egy lépést, észrevette, hogy nyílt színpadra jutott s azonnal nyugodtan visszavonult. Mindez egy pillanat műve volt, úgy, hogy a nézőtéren alig egy páran vették észre. A mint az illető tiszt elment, az operaház rendezője előhívatta a szolgálatot tevő tüzoltóőrparancsnokot, a ki előtt mások hallatára a tisztet gyalázó szavakkal és sértésekkel illette, sőt mikor az örparancsnok tiltakozott az ellen, hogy felebbvalóját sértegessék, a rendező azt mondta, hogy ki fogja dobatni, úgy öt, mint fölebbvalóját. Erre az őrparancsnok jelentést tett parancsnokának, a ki kérdőre vonta a rendezőt. Ez egyátalán nem tagadta, hogy a sértő kifejezéseket használta. A megbántott tiszt, nehogy nagyobb botrányt provokáljon, e nyilatkozat után eltávozott és jelentést tett a főparancsnokságnak, mely viszont a fővárosi tanácsnak jelentette be a botrányos esetet. E jelentés rámutat azokra a veszélyekre. melyek az ilyen tapintatlan eljárás kö­vetkeztében beállhatnak. Így vasárnap is megeshetett volna, hogy a tűzoltók tettlegességgel vesznek elégtételt a sértegető rendezőn. A főparancsnokság különben megtorlást kér s egyúttal teljes elégtételt megsértett tagja részére, kit hivatalos működése közben ért ez az inzultáció. Eddig a jelentés. A fő­városi tanács az ügyet s a följelentést áttette a rendőrséghez, mely a vizsgálatot a napokban fogja megtartani.

Budapesti Hírlap, 1888 december 13.