A tenorista

 

Julius Bochníček
Julius Bochníček

A tenorista-üzem szöktetési alapon van szervezve. Ez tény, amivel számolni kell az igazgatónak, ha tenoristákkal dolgozik, s ezért különös, hogy az operaház jeles igazgatóját annyira meglepte a Bochnicsek szökése. Burrián ideszökött, aztán elszökött innen, Bochnicsek is ideszökött és elszökött, Anthes is ideszökött s minden pillanatban elszökhetik, mert a magas cé és a beszámíthatóság rendesen nem férnek meg egy egyéniségben. Mindenfajta művész többé-kevésbé valamely emberfajtához tartozik, csupán a tenorista különálló faj az emberiségben és bármennyire okos úr legyen is egy magas cé tulajdonosa, faji tulajdonságai ellenállhatatlanul uralkodnak rajta. Más művész úgy gondolkodik, hogy ha ő keze írásával kötelezi magát valamire, az csakugyan kötelezettségnek is tekintendő, a tenorista ellenben a rendes ethikai fogalmakon kívül, illetve felül álló fajnak érzi magát, mondhatni az isten új választott népének, akit a magas cé tökéletesen elválaszt a többi emberektől. A magyar faj lovagias, a muszka melankolikus, a spanyol büszke, a hollandust a tisztaság, a tótot a drót jellemzi, a tenorista pedig szökdösés nélkül el nem képzelhető. Zárd be a tenoristát földalatti kútbörtönökbe, ő magas céjén kiszökik innen is; nevetséges naivság ezért azt hinni, hogy egyszerű szerződéssel egy helyre köthető. Ha tehát egy operaigazgató ki akarja kerülni a kellemetlen- meglepetéseket, tartsa evidencziában azokat a tenoristákat, akikben a szökés érzelmei magasan lobognak (ez olyanféle, mint a macskáknál a szerelem; bizonyos periodikus törvényszerűséget mutat) és szöktessen magának egy ilyet a megszökött helyére. Mader ur, úgy látszik, még nem jött rá erre, mert egészen komoly adatokkal bizonyítgatja, hogy Bochnicsek elég pénzt kapott és nem volt oka megszökni. Ugyan, édes igazgató ur, hiszen ha oka lett volna a becses csehnek, akkor egészen közönséges, józan ember lenne és nem tenorista, aki lehet békés nyárspolgár és jó családapa, de zseni létére súlyos kötelezettségei is vannak, esetleg legjobb meggyőződése ellenére bolondokat kell csinálnia, mert írva van tudós könyvekben, hogy a zseni nem is zseni, ha nem csinál bolondokat.

A Hét, 1905, május 7,

Julius Bochníček

Mimi levele – a primadonna előlege

 

Kornai Berta
Kornai Berta

Mimi, az elragadóan intelligens kis grizett a hőse Herblay gyönyörű zenéjű operettjének, a Bohémszerelem-nek, amely csak úgy mint külföldön, nálunk is igazán nagy, zajos sikert aratott. A vidám bohémek históriáját, a szebbnél szebb melódiák, amelyek ajkukon felhangzanak, sok gyönyörűséget okoznak a közönségnek, a mely esténkint szorongásig tölti meg a Magyar Színház nézőterét. És  ebből a sikerből egy igen nagy rész illeti meg Kornai Bertát, a ki pompás alakítása révén, a melyet mint Mimi produkált, nagyot nőtt azok szemében is, a kik mindig tisztában voltak értékes talentumával.
A Mimi szerepe pompás ötletet adott a minap Kornai Bertának. A bájos kis grizett ugyanis, ahányszor örökre el akar válni, a szeretőinek egy-egy búcsúlevelet ír. Megírja pedig azokat a legkedvesebb helyesírási hibákkal. Ki vehetné ezt rossz néven Mimitől, a mikor olyan ragyogó a szeme és piczi a lába?
Kornai Bertának valami kis számlafélét prezentáltak a színháznál a minap este. Pénz azonban nem volt nála, az előlegkontó is meg volt már terhelve egy kicsit és kétségesnek látszott, hogy vájjon Leszkay igazgató hajlandó lesz-e egy újabb előlegnyugtát beváltani. Mindenesetre megpróbálta és megírta a levelet ekképen :
 Ketves diregtor ur! A szivem majdnem megrebed, de nem teheteg Róla, megint elfogyot a pénzem, ön oj jó, ne dagadja meg a kérésemet. Hiszen utójjára teszem. Kérek szász forindot. Köszönöm. Pá, pá, pál
Mimi.
Leszkay igazgató, a mint elolvasta Mimi levelét, persze nem állhatott ellent a kérésnek és személyesen vitte be a primadonnája öltözőjébe a „szász” forintot.
Pierrot.

Magyar Színpad, 1905. december 13.

Kornai BertaLeszkay András

Bohémélet

Giaccomo Puccini
Giaccomo Puccini

Mikor Leoncavallo és Puccini tíz esztendővel ezelőtt megírta külön-külön a Bohémeket, Leoncavallo volt a színházak enfant gáté-ja s Puccini a színházak enfant terrible-je. A fiatal zsenik helyett a két nevelőapa impresszárió Ricordi és Sonzogno kopogtatott be a direktorokhoz. Leoncavallot tárt karokkal fogadták. Sajnos, hamar ki is ábrándultak az illedelmes fiúból. Puccini, a rakonczátlan, rossz fiú, aki pokoli kedvteléssel követett el mindenféle zenei vásottságot, künnrekedt az ő partitúrájával. Szerencséjére támadtak azóta nálánál sokkal vásottabb fiúk: Charpentier, Dupont s még többen. Ezek aztán rehabilitálták Puccinit, no meg az is, hogy az enfant terrible lassan megnövekedett és megkomolyodott s nagy és igazi poéta lett belőle. Most már ő az opera-direktorok kedvencze. A budapesti Opera dupla szereposztással tanította be a Bohéméletet, előre jelezvén így az előadások hosszú és sűrű sorát. Elvégre most Puccini divatczikk s ezt erősen és sürgősen kell kínálni. Puccini, a zeneszerző ultramodern, mint valami franczia novellista. Ideges, érzékeny, exaltált, finomkodó, analizáló. A legapróbb detailokban dolgozik. Fantáziája ezerféle kis illatos virágot hajt, miknek nincsen ága, mely összefogná őket, nincsen törzse és gyökere, mely erőt, szilárdságot adna nekik. Illat és vibráló érzékenység ez a muzsika, illanó és határozatlan. Perczről-perezre változik, ötletszerű, mint maga a mese, mely nem darab, hanem »jelenetek« sora, s melyben a jelenetek nem felvonásokba, hanem »képekbe« .tömörülnek. Amit a szinen látunk, az csupa pillanatfelvétel, ügyes, meglepő, de az egyiknek semmi köze a másikhoz. Kitépett lapok Murger regényéből. Bohémnyomor, manzardszerelem, száraz kenyér és pezsgő, becsapott télikabát és suhogó selyemszoknya, ledérség és morál – ezek a darab ismert és elcsépelt antithézisei. Szép dolog a naiv bohémromantikát a mai idők távlatából nézni, mikor a bohémek többnyire nyugdíjképes nagyságos és méltóságos urak, akik pikáns nyári szórakozásnak tartják a bohémséget, a Murger tónusára és hangulatára jól kitanított Mimikkel és Musettekkel. A Vive la misére! oly kedves jelszó, ha az Opera színpadán éneklik, a filharmóniai zenekar kíséri s a bársonyzsölléből hallgatja az ember. Jól tudta Leoncavallo és Puccini, miért énekeltette meg a Murger bohémjeit. Puccini luganoi villájában aligha érzett a művésznyomoron, melyhez zenét komponált, akkora meghatottságot, mint tegnap este a közönség, mikor ezt a zenét hallgatta. A Bohémélet kétségtelenül kasszadarab, de hál’ istennek olyan kasszadarab, melyhez köze van a poézisnek s az irodalomnak is.

K.A.

A Hét, 1905.április 30.

Színészet

 

Csíkszereda
Csíkszereda

Az újonnan épült vigadónk díszes nagytermét Zoltán Gyula színigazgató 32 tagból álló jól szervezett színtársulattal 1905. évi január 1 én a színművészet múzsájának fogja felavatni. A színigazgató által körözött előleges színházi jelentésben közzé tett műsorban olt találjuk néhány régibb kitűnő darab mellett a budapesti színházak lezajlott színiévadjának nagy és maradandó sikert aratott újdonságait is, melyek hivatva lesznek a színielőadásokra alkalmas új tágas nagyteremben közönségünknek a hosszú téli estéken kellemes, de a mellett nemes szórakozást nyújtani. Feltéve, hogy Zoltán igazgató be is fogja váltani azt, amit ígér. Ebben pedig kételkedni okunk nincsen. Zoltán Gyula 26 év óta színigazgató. Ezen hosszú idő alatt a vidéki színigazgatók között a legjobb hírnevet vívta ki magának ; jelenleg is színtársulata Dicsőszentmártonban közmegelégedésre működik, ami pedig csak úgy lehetséges, hogy terhes kötelezettségét komolyan fogja fel, mindig a legjobbat nyújtja és főleg nem ígér soha többet, mint a mire ereje képes. Megtanulhatta, hogy az Ígéretek be nem váltása nagyon megbosszulja magát, mert elidegeníti a közönséget a színháztól. Több mint negyedévszázados színigazgatósága alatt szerzett bö tapasztalatai, kellő garanciát nyújtanak arra is, hogy a színre kerülő darabok elfogadható előadásokban fognak közönségünknek bemutattatni. Az előadottak alapján teljes szimpátiával és előlegezett bizalommal tekinthetünk Zoltán igazgató és színtársulata működése elé. Zoltán színigazgató előzetes színházi jelentésében 12 előadásra bérletet hirdet, a bérletgyűjtést ő maga személyesen végezte egy néhány napig és rövid idő múlva DicsőszentmártonbóI visszatérve ismét folytatni fogja. Minthogy egy színigazgatónak némi anyagi biztosítékot Kisebb városban csak a bérletek nyújtanak, üdvös és méltányos dolognak tartanók, ha Zoltán Gyula színigazgató bérletgyűjtése fényes eredménynyel járna .

Csíkszereda, 1904. december 4.

Zoltán Gyula