Siker

az a lelki gyönyörűség, amely akkor jelentkezik, ha a színész művészi fáradozását a közönség megérti, és első­sorban tapssal honorálja. Ennek kiküzdéséért el a színész, a színigazgató; az egész színház ezért van, erre van alapozva; ez az a tengely, mely körül a színész, színház egész jövője felépül. Többféle sikert is­merünk: színész-siker: a színész eredmé­nyes játékának külső megnyilatkozása; sajtó-siker: mikor a darab bemutatóján a közönségnek kevéssé, a sajtónak nagyon tetszett (az ilyen sajtó-sikeres darabok né­hány előadás után le szoktak tűnni a szín­ház műsoráról); előadás-siker: mikor az aránylag gyenge drámai művet a kitűnő előadás menti meg; döntő-siker az, ha úgy a közönség, mint a sajtó osztatlan el­ismerésével találkozik az előadott mű. Az ilyen darab rendszerint nagyon sok elő­adást szokott megérni.[…]

Magyar Színművészeti Lexikon 1931

Japáni Színház

vendégjátéka a Városi Színházban

japán2 Artista = színpadi művész; a latin népeknél ez a szó máig megőrizte eredeti használati értelmét s csak mifelénk korlátozták, önkényesen, a cirkuszi és varieté-mutatványosra. Egykor ezzel a kifejezéssel illettek vásári kóklert s drámai művészt, tragikus színészt és hátramozdító bohócot. Hiszen régen, a színjátszásnak boldogabb korszakaiban, a testi ügyességét bemutató művész még nem különült el az értelmi eszközökkel dolgozó színésztől. S nem úgy volt, mint ma, a színjátszásnak e sorvatag korában, hogy par excellence érzéki művészetüket művelő színészeink nem tudnak bánni a testükkel…

A japáni színház előadása felidézte nekünk a színjátszásnak azt az ősi s igazabb állapotát, melyben a színész még «artista» is. És emlékezzünk csak reá a japáni kardnyelők, késdobálók, tűzevők mutatványaira: vajjon nem ugyanaz a merev hősiesség, izmotmegfeszítő elszántság, macska-sunyítás és leopárd-elegancia tükröződött-e arcukon s testükön, mint most, mikor nem kócot ettek, hanem lovagi becsületet, szerelmet és halált ábrázoltak? A testtel való kifejezésnek nincs határa: az egész világot át tudja karolni. Egy salto mortalet leső tömeg irtózatos feszültségében ugyanoly indulatok füllednek, mint mikor egy tragikus színjáték eléri csúcspontját. S az eszményi színház talán az volna, amelyik a tragikumot halálugrással bírná ábrázolni…

Egyik darabjukban a japánok legendás görbe kardjukkal vívnak. Eszményien kidolgozott küzdelem ez és sűrített művészi ábrázolása egy tömegmérkőzésnek: gyönyörű sportteljesítmény s egy roppant teátrális feszültség levezetése. Ez a mozzanata játékuknak nemcsak lélegzetfojtóan izgalmas, de majdnem fenséges. A japáni színháznak (s vele minden keleti színháznak), amely évszázadok óta, hűségesen őrzi hagyományos játékformáit, itt van az erőssége a mi «differenciált» színjátszásunk fölött: az érzéki megjelenítésnek ebben a vehemenciájában, amely esztétikus eszközökkel tud vad izgalmakat kelteni egy nézőtömegben. Az európai embernek egy boxmérkőzés aljasságába kell alábuknia, hogy hasonló tömegextázis részese lehessen, mert az ő mai színháza már csak kicsinyes idegborzolást nyujt…japán1

A japáni színház még prae-dramatikus korát éli s talán örökké megmarad annak, ami ma. Nincs japán dráma, a japáni – ez a vallásalkotásban nem nagyon magasröptű nép – a drámaformálásnak még addig a kezdetleges fokáig sem jutott el, mint a buddhista India. S színpadi kultúráját bizonyára éppen ez teszi oly elragadóan elvenné. Mi itt maradtunk dráma nélkül s olyan színházzal, amely egész szervezetét a drámáihoz idomította; elröppent belőle a lélek és maradt egy céltalan hüvely. Ma az európai színház keserves verejtékezéssel keresi a módját, hogy dráma nélkül meg tudjon élni. S amit ma Európa-szerte elmélete szűrőjén keresztül, mintegy laboratóriumi kísérletezéssel, – hol a szinház ősi gyökereit a táncban keresve, hol az emberi test «biomechanikai» törvényeiből elindulva – lelkendezve keres a színház, azt ezek a japániak magától értetődő fölénnyel varázsolják elénk.

japán3A japáni színház egy európai vágyálom testetöltése… Tiszta «entfesseltes Theater». Sűrítés és absztrakt játékosság minden moccanásuk, táncos lebegés és gyermetegül kihegyezett páthosz. S az életérzés, amin ez a játék épül, mégis: telivér realizmus, hol vad, hol idillikus, hol adomázó emberábrázolás. Talán tőlünk elütő testalkatuk s mozgás-beidegzettségük alkalmasabbá is teszi őket az ilyen színjátszásra…

Mi európaiak olyasfajta érzéssel kísérhettük szép játékukat, mint ahogy egy fáradt arisztokrácia pillant alantjáróbb, de spontánabbul élő fajták megnyilatkozására… A mi szellemünk gyermeke az Oedipus király; de övék a lebegő test ünneplése, a gáttalan izgalom, az igazabb színház…

Kürti Pál; 1930. november 16. – Fotók: Színházi élet, 1930. XX. évf. 47. szám

YBL MIKLÓS

— Születésének századik évfordulója alkalmából. —

ybl3Április 6-ikán telt be száz esztendeje, hogy a magyar építőművészet egyik legnagyobb al­kotója, a halhatatlan nevű Ybl Miklós meg­született. Ybl alkotásai, a melyek félszázadnál hosszabb időn át szinte tüneményes bőséggel fakadtak teremtő erejéből, lépten-nyomon hirde­tik, mit jelentett és jelent számunkra Ybl Miklós.

Szerte az országban egész sereg restaurált és újon épített kastély és templom hirdeti ne­vét, s ha Budapest múlt századbeli építéseinek történetét lapozzuk, ámulva vesszük észre, hogy Ybl Miklós neve csaknem minden esz­tendő történetének lapján ékeskedik. Ezek a monumentális középületek, csendes utczák fő­úri palotái büszkén hirdetik ma is a szertelen és zagyva stilkeverékekből amerikai módra fel­épült modern Budapest épületrengetegeiben, hogy Ybl alkotó zsenije Budapestet egész sereg olyan épülettel gazdagította, a melyek örökké büszkeségei lesznek.ybl1

Ha messze kiemelkedő jelentőségét, a ma­gyar építőművészetben való félszázados szere­pét nézzük, egyetlen nézőpont akad csupán, a melyből negatív választ kell adnunk a felve­tett kérdésre: mennyiben volt befolyással Ybl a magyar építőművészet fejlődésére, mint stílus-törekvésre? Abban a korban azonban, a mely­ben Ybl tevékenységét kifejtette, még ha intenezióiban titkon szunnyadt volna is a ma­gyar építőstílus fejlesztésére irányuló törekvés szándéka, sehogysem talált volna kedvező ta­lajra egy ilyen törekvés. Ám Ybl halhatatlan érdemei nem is ilyen irányban keresendők. A magyar építőművészeinek olyan lendületet tudott adni, alkotó erejének szinte túlcsapó termelésével annyira gazdaggá tudta tenni a magyarországi építkezésnek ő előtte csaknem teljesen el lanyhult birodalmát, mint senki más. Budapest akkori építkezéseinek, restaurálásá­nak igen jelentős része az ő nevéhez fűződik. Csaknem hatvan évig döntő, irányító szerepe volt a főváros építkezésében. A mit alkotott, — nagy részben a klasszikus stílusok jegyében — mindig egységes és harmonikus volt s művé­szettel telt. Monumentalitása, nagyszabású len­dülete két leghatalmasabb alkotásában: az Operaház épületében és a lipótvárosi baziliká­ban érte el legtökéletesebb fokát.ybl5

Méltán nevezhetjük őt a legnagyobb magyar építőművésznek. 1814 április 6-án született Székesfehérvárott. Apja kereskedő volt, a ki szívesen látta, hogy fia tudományos pályára készül. Egészen fiata­lon kerül Becsbe a polytechnikumra, majd Münchenben folytatja építészeti tanulmányait. A mikor hazatért, Budán keresett valami alkalmazást, de minden igyekezete kudarczot vallott. Beállt kőmüvesinasnak, hogy legalább gyakorlatilag képezze magát. Rövidesen olyan változás állt be életében, mely mindenképen döntő lett jövőjére. Pollack Mihály, a hírneves pesti építész, a Nemzeti Múzeum építője keze alá került s az ő vezetésével csakhamar meg­lepő eredményeket ért el. Pollack volt az, a ki — maga is a klasszikus építési stílusok híve, — befolyással volt rá a klasszikus irány megkedveltetésében.ybl4

— A mit tőle tanultam, megmaradt nekem egész életemre, — hangoztatta gyakran. 1835-ben Prágába ment s négy évi ottléte alatt felépí­tette a híres Kinsky-palotát. Ennek befejezése után Olaszországba vágyódott, a hol hosszabb ideig maradt. Amikor visszatért Itáliából, Károlyi István gróf megbízta a fóthi templom elkészítésével — egyik legszebb feladatával. Ugyancsak ezen idő alatt készítette el a fóthi kastélyt is. 1851-ben Károlyi István gróf költ­ségén ismét Olaszországba ment s a mikor onnét hazatért, s végleg itthon telepedett meg, egymásután halmozták el megrendelésekkel. Ha csak felsoroljuk is jelentősebb épületeit, csodálkoznunk kell roppant munkabírásán. A budai takarékpénztár, Széchenyi Béla gróf palotája, a Ráczfürdö épülete, a ferenczvárosi templom, a nemzeti lovarda, a Sándor-utczai régi országbáz, a Margit-sziget épületei, a vár­kert alatti építkezések, a csurgói és kigyósi kastély, a hódmezővásárhelyi nagy templom, gróf Apponyi bőgyészi, gróf Waldstein veszp­rémi kastélya és egész sereg vidéki főúri kas­tély fűződik nevéhez.ybl6

A lipótvárosi bazilika, a melynek felépítése oly sok gondot és nehézséget okozott a fővá­rosnak, az ő keze alatt nyert befejezést. A Hild József tervei szerint megkezdett nagyarányú építkezést Hild halála után 1864-ben vette át. Az építési terveket teljesen átalakította, úgy, hogy a templom valójában Ybl alkotásának tekinthető. Az olasz renaissance stílusban el­készült templom Ybl művészetének egyik leg­szebb s legjellemzőbb emléke.

1891 január 22-én, nyolczvanadik életévé­hez közel, ragadta el a halál. Halála után öt év múlva barátai szobrot állítottak neki Budán, egyik legsikerültebb al­kotása, a Várbazár mellett.ybl2

 

Iván Ede; Vasárnapi Újság, 1914. április 12.

Pályázatok magyar operaszövegre

Gróf Zichy Géza
Gróf Zichy Géza

Gr. Zichy Géza, az operaszínház és nemzeti színház intendánsa a magyar operaszövegek ügyében levelet intézett az Akadémia, a Kisfaludy-Társaság és a Pelőfi-Társaság elnökéhez.
A helyzet Zichy szerint az, hogy régi, elismert operairók kapnának ugyan szöveget, de azok rendkívül kevesen vannak és azonfelül nem is igen termékenyek ; ifjabb s egyelőre hírnévvel nem rendelkező valódi tehetségek írnának annyi operát, hogy válogathatnánk belőlük, de azok meg nem kapnak librettót. Zichy meggyőződése, hogy irodalmi színvonalon álló operaszövegekre csakis pályázat útján lehet szert tenni. E pályázatokat pedig csak irodalmi nimbusz-szal felruházott társaságok Tűzhetik ki. S ezért azt a javaslatot teszi a három említett társaságnak, hirdetne pályázatot akár komoly tárgyú, akár víg, akár a magyar históriára támaszkodó, akár más újabbkori, de társadalmunkból vett operaszövegre a szokásos formák közt.

Vasárnapi Ujság, 1893. február 5.