Karinthy Frigyes: Dr. Szabó Juci játékstílusa

 

karinthy
Karinthy Frigyes

Kivételesen jó együttes, egyik fő magyarázata a rendkívüli sikernek. A kevés figura, ami a színpadon mozog, minden pillanatban betölti azt és mozgalmasabb képet ad, mint sok tömegfelvonulás. A játék stílusa hű tükre, sőt nagyító lencséje a darabénak – ösztönszerű érzéssel sokkal jobban talált bele ennek a kedves kis komédiának a velejébe, mint ahogy utóbb a kritika cselekedte. Francia könnyedségről, párizsi elmésségről beszéltek valami tehetetlenségi nyomaték hatása alatt, ami a sablonos jelzők formájában beleette magát a pesti kritikusok műnyelvébe. Szó sincs róla, ennek a kis darabnak semmi köze Párizshoz – csodálatos, hogy a formahű alakításokon keresztül nem vette észre senki, mennyire német humor ez, kedves emléke annak a kultúrának, ami a gemütlich Ofenpest idejéből maradt ránk örökségül. Nézzék meg Csortos pompás professzorát, ezt a remekbe készült “Fliegende Blätter” alakot (az elmaradhatatlan esernyővel, ami mindig elmarad), Forrai Rózsi komische Alteját, a tökéletes rajzot, amit mintha a halhatatlan Wilhelm Busch vetett volna oda három röpke vonással – tiszta “Humoristische Hausschatz” ez, egy jól ismerttitkosilona letűnt világ, csak az okos erdészkutya, a Kindermund, a Verplauscht és Vexierbild hiányzik. A főszereplők, Titkos és Törzs, meleg rokonszenvvel illeszkednek ebbe a környezetbe. Titkos doktorkisasszonya hibátlan. Egy éles és felejthetetlen szín a báj spektrálképében, tanulságul, hogy ez a ritka adomány ruganyos és erőteljes mozdulatokban, határozottan csengő hangban, biztos és férfias lépésekben éppen úgy megnyilatkozhatik, mint tipegő lágyságban, vagy szemlesütő selypítésben. Törzsről csak annyit, hogy mindent meg tud csinálni, amit szeret és akar.

Nyugat, 1926. február 1.

A kritika elmélete.

 

Alfred Kerr
Alfred Kerr

Egy tanítványom egyszer azt kér­dezte tőlem: mért mondjuk a Bánkbánt a legjobb magyar tragédiának. Az illetőnek nem én voltam az irodalom tanára, de tudtam, hogy Katona szomorú játékát olvasta, avatott vezetés mellett elemezte, drámai sajátságait, koncepciója, jellemrajza és szerkesz­tés mesteri kiválóságát megismerte. A futólag tett kérdésre egyszerűen avval feleltem: Bánkban a klasszikus drámák csoprotjából való és utaltam Gyulai ta­nulmányára. Egyben sejtettem (eszes, gondolkodó fiú volt), hogy mélyebb probléma motoszkál a fejében. A kér­dés szubtilis kategóriát pedzett. A cse­mete kidugta egyik ágát a faiskola kertpalánkján, nézzük, mi van azon túl. Mert az iskola „sablonokkal” dolgozik. Hadd törje magát le a mélységig, ki­ben tudás, erő és kritikai szem meg­ izmosodott. Finomabb szövedékek pedzése elég az iskolában. Az alap: a tipikus jelenségek megértése és felol­vasása, az irodalom az esztétikai tanulás országutja és célja. Ami nem azt je­ lenti. hogy a korok történeti hatása, a miliő és az írói egyéni bélyegek lesuroltassanak ; az irodalom alkotásainak a poétika (irodalomra alkalmazott esz­tétika) alkalmazásával való értéke­lésről van itt szó. Modern poétiká­ról, de nem a legmodernebbről. Jól tudjuk: ma az irodalomtörténet szin­tézis : egységben egyesítése a szocioló­giának és az esztétikának. Amaz a változásokat írja le s okait kutatja, ez az állandót keresi irodalmi jelenségek­ben. Feladata tehát paradox : keresse az állandót a változóban és a változót az állandóban. Mért nem tetszett a Bánkbán a maga idején, mi hozta létre, hogy szökött vele Katona olyan drámai magaslatra stb,, ezek szociológiai kér­ dések. Az állandót, a visszatérőt, a törvényszerüt.az esztetika kutatja benne.
Amott hatás, itt érték. Puszta iro­ dalomtörténet nincs: a korba illesztett alkotást értékeli is. Vallassuk Aristotelest: mért tartotta a kiválasztott drámákat értékeseknek? Csak azt felelhetné: mert megvannak bennük azok a tulajdonságok, melyek a jó dráma tulajdonságai. És melyek a jó dráma tulajdonságai ? Azok, melyek a kiválasztott drámákban megvannak. Ez circulus. Aristoteles azt tekintette értékesnek, amit az athéni közönség ilyennek minősített. Változott a publi­kum : más darabok tetszettek, tehát az értékek is megváltoztak. Így van ez minden népnél. Boíleau hármasegységü és Lessing shaksperei drámaelméleteit a fejlődés világszerte meghazudtolta. Ki hisz ma dogmatikus esztétikában ? Hogy csak a dráma körében marad­junk : hol az állandó, a visszatérő, a törvényszerű a végtelen skálában, Wildetől előre és vissza?

Wilhelm Dilthey
Wilhelm Dilthey

Dehát vannak-e változatlan kritikai értékek ? Alfréd Kerr a Das neue Drama bevezetésében nem bízik abszolút érté­kek lehetőségében. (Jó lesz ezt a nevet megjegyezni; Kerr a gondolatokat rejtő, kótafejes, elválasztó interpunkciós német kritika megteremtője, a kritikust a birált mű fölé helyezi; önhittségükben nekiszilajodott magyar “kritikusok” szép számmal járnak Kerr pórázán). Nincs normatív kritika. A közösség, az állandó bizonyos kor drámai munkásától meg­szűnik. A dráma actio, minden dráma az; de ezzel még nem értékeltünk. A formai sajátságok visszatérése nem norma. Két másik német: R. Kassner (Die Mystik Die Künstler und das Leben. Jena. 1900) és W. Dilthey (Das Erlebniss u. die Dichtung. Teubner 1905.) normatív kritikai értékek vitatója. Vannak abszolút formák, melyekben a lelki szükséglet kielégül; e forma primitívebb, mint a műfaj-formák. A kritika műfa­jok, formák szerint értékel. Ha azt mondják: Vörömarty Vérnásza nem jó dráma, ez azt jelenti, hogy a dráma fogalmában van valami jó; tehát ma­gát a fogalmat értékeltük ; a Vérnászból hiányzik a drámafogalom egyik­ másik értékeleme. Nem felel meg bizonyos értékköve­telményeknek, tehát a Vérnász nem illik egészen a drámafaj körébe. Már most, ha a kritika műfajok, formák szerint értékel: a kritika értékei formaértékek, melyek formaszükségleteknek felelnek meg.

Rudolf Kassner
Rudolf Kassner

A szükségletek lelkiek, a formaszükséglet lelki jelenség. Ebből az következik, hogy a kritika normatív értékei egészen más természetűek, mint a tárgyak, amelyekre vonatkoznak. Fon­tos itt, hogy a forma azt jelenti, amit közönségesen forma és tartalom elne­vezéssel szoktunk emlegetni Ez a frorma tapasztalaton kivül álló apriori, tisztán lelki aktivitás. A formaszükséglet nem műfaji formákra irányul, hanem még’ elemibb formákra, melyek megelőzik a történeti, fejlődési utón hozzájuk járuló formai és tartalmi elemeket. A végső formai elemek az értékelés anyagai, ennek felelnek meg, a lelki formaszükségletek. Vagyis a Kritika lélektani ér­ték szerint választ ki műveket, nem tör­téneti hatás szempontjából. Ez az apriori érték minden szép irodalmi müvet megelőző és tőle független. A kritika tehát nem értékel külön alkotást, mert az értékelés már a végleges formákban megvan. A kritika kiválaszt müveket; mert bizonyos formaszükségleteket ki­elégítve érez bennük. Milyen formá­ ban elégülnek ki a léleknek ezek a szükségletei ? Jegyezzük meg : nem a műalkotás szép, hanem az alkotás érté­ kelési módja. Ez szubjektív dolog, de — mint Kart mndja — szubjektív álta­lánossága van. A térben és időben való érzékelés az egyén lelki élménye ugyan, de egyéni általánossággal. Az egyén sajátos lelki életével olyan pri­mitív formákat keres, melyekbe primi­tív lelki szükségleteit beleillesztheti. Ezek lesznek a kritika értékei. Abszolút formák és abszolút értékek. Az élmé­nyek — Dilthey szerint — az által válnak műalkotássá, hogy a lélek érzéki harmóniába fogja össze őket. A har­ mónia már a tapasztalati történetben is megvan, de a költő a tapasztalat- rendjétől eltérő rendbe (formába) ol­ vasztja az élmény-elemeket. A rendszükségleten alapuló formai értékek abszolutak és egyetemesek.

 

dr. Nemes Béla

Szarvasi színházi újság, 1910. augusztus 21.