Sarastro és Don Juan kettőse

venzelszemereA cím, mint minden operalátogatónak, azonnal szemébe ötlik, nagy képtelenség. Sarastro tudvalevőleg Mozart „Varázsfuvolá” -jának egyik hőse, a világosság főpapja, aki elragadja Paminát anyjának, az Éj királynőjének hatalma alól, hogy hozzávezesse Taminót, a gonosz indulatokat legyőző, tisztalelkű ifjút. Don Juan szintén Mozart egyik híres operájának főhőse, akiről még ennyit is felesleges elmondanunk. A képtelenség mármost ott van, hogy Sarastro és Don Juan kettősét emlegetjük a címben, holott ez a két szereplő együtt sohasem kerülhet a színpadra, lévén mindegyik egy másik operának a tartozéka. És mégis. A nyár sok bohókás ötletével, sokszor farsangi hangulatával valósággá tette a lehetetlent is: Sarastro és Don Juan összekerültek, sőt közönségük viharos tetszése mellett kettőst is — lejtettek el. Mert nem elénekelt, hanem eltáncolt kettősről van szó. Venczell Béla, az Operaház kitűnő Sarastroja, a legkiválóbb magyar bassus énekes és Szemere Árpád, aki az Operaház művészei között a legmelegebb baritonhang tulajdonosa és az elmúlt évadban Don Juan szerepében aratott ujabb értékes sikert, Balatonszemesen töltik a nyarat, Eötvös Károly egykori tuszkulánumának helyén, venczelszemereiiahol az idén egész operaházi kolónia üdül, mert kívülök ott időznek Medek Anna és Dalnoky Viktor is. A szemesi madarak nem dalolnak az idén esténként a holdvilág ezüstös fénye mellett, mert estéről estére pompás, Szemesen sohasem hallott hangversenyek némítják el őket. A villatelep előkelő lakói hol az egyik, hol a másik kertben gyűlnek össze, ahol egymásután adják elő legjobb számaikat a művészek, akik igen természetesen a lelkes tapsokat sem kénytelenek nélkülözni koncertszámjaik után. De az esti énekesmulatságok mellett még zajosabbak a délelőtti fürdőzések, amelyeknél kifogyhatatlanul vidám ötletekkel szórakoztatják a társaságot a mű» vészek. Egy ilyen fürdőzés alkalmával került óriási siker mellett bemutatásra Sarastro és Don Juan kettőse, melyet sikerült az utókor számára is megörökíteni. Vencell és Szemere szolgálaton kívül helyezett női fürdőruhákban, a kalapról sem feledkezve meg, kecses táncot lejtetttek a Balaton bársonyos homokján, amely fölött a napsugár versenyt kacagott a nagyszámú nézőközönséggel.. A „Színházi Élet” Balatonszemesen időző krónikása két sikerült felvételben mutatja be a pompás jelenetet, melyhez csak azt a megjegyzést fűzi, hogy Szemere a bajuszt nem a hatás kedvéért ragasztotta fel. Ez az ő saját, külön nyári bajusza, melyet nagy férfiúi bánattal szívében fog ősszel leborotváltatni.

Színházi Élet, 1918 augusztus 11.