Villa a tizenöt emeletes ház tetején

Egy hatalmas amerikai színházi tröszt.

-:-

Lee és Jacob Shubert
Lee és Jacob Shubert

Egyéves amerikai tartózkodás után New Yorkból visszaérkezett Berlinbe Jean Gilbert a kiváló német zeneszerző, aki legújabban két operett megzenésítésével foglalkozik. Mindkét operettszöveg szer­zője magyar. Az egyiké: Fodor László, a másiké: Bíró Lajos. Jean Gilbert New Yorkban a Schubert-tröszt szolgálatában állott s mint ilyen, nagyon eredményes munkát végzett. Hazaérkezése után in­terjút adott new yorki tapasztalatairól. Itt közlünk néhány nagyon érdekes rész­letet az interjúból:

—  A színigazgató Amerikában általá­ban az ami nálunk a rendező. Az ame­rikai színházüzem legfontosabb szemé­lyisége a – producer. Az ő személye kö­rül fordul meg minden, az ő neve rikolt a plakátokon és minden híradásban, amely a készülő darabról a lapokban megjelenik. Az igazgatórendező, a szer­ző, a komponista, meg a színész neve el­tűnik a producer nevének árnyékában. Az amerikai producer abban a pillanat­ban. amikor megszerzi egy darab előadási jogát, megszerzi filmjogát és könyvkiadási jogát is. Egyáltalán Ame­rikában csak azoknak a daraboknak le­het reményük arra hogy filmet készíte­nek belőlük, amelyek színre kerültek már a színpadon is és – sikert arattak. A producer szabadon rendelkezik min­den megszerzett színdarabbal. Bármi­lyen változást eszközölhet rajta, átcso­portosíthatja az egész darabot, kihagy­hat belőle felvonásokat és új felvonáso­kat írathat bele. Az amerikai producer­nek az az álláspontja:

–    Azt teszem a pénzemért, amit aka­rok!

Én a Schubert-tröszt szolgálatában álltam. Ennek a trösztnek két pompás vezetője van: a két Schubert-testvér, akik emberfölötti munkát végeznek. So­hasem hittem, hogy ilyen munkateljesít­ményre ember képes legyen, mint ami­lyenre ezek ketten képesek. A Schubert- testvérek minden bizonnyal a legnagyobb színházemberei az egész világnak. Üzle­teik mérete egyszerűen gigantikus. Egye­dül Amerikában 41 színházuk van. csak New Yorkban 27 színház áll az ö vezeté­sük alatt. Ezenkívül Londonban is van öt színházuk. A Schubert-tröszt üzlet­háza New Yorkban a 44-ik uccában van. A ház tizenöt emeletes. A ház tetejére egy kis villát építettek. Ott lakik a fiatal Schubert, az idősebb Schubert az elnöke a trösztnek és ö vezeti a Schubert-színházak drámai osztályát. Természetesen nagyon sok mozija is van a Schubert- trösztnek!

A 44-ik uccában lévő üzletház forgal­ma olyan, mint egy óriási áruházé. Na­ponta több mint ezer ember fordul meg ebben az épületben, amelyben annyi a dramaturg, a fordító és a detektív, mint homok a tengerparton. Schuberték mindent tudnak, ami roppant üzemük­ben történik és semmi sem történhetik az ő beleegyezése nélkül.

Állandó szerződésben hatezer-nyolc­ezer színészük van Schubertéknak. A Schubert-színházakban ugyanabban az időben 150-200 darab kerül bemutatás­ra. Mindezek az előadások a két testvér állandó felügyelete alatt állanak. A fia­talabb Schubert délelőtt az irodában van, ahol számtalan rendelkezést ad ki. Tizen­egy óra körül legalább hat színdarab pró­báján vesz részt NewYorkban. egy óra után már vonaton ül, hogy a közeli vi­dék színházait látogassa meg. Minden vasúti állomáson nagyobb csomag táv­iratot vesz kézhez. A vasútról dirigálja húsz-harminc utazó társulatát is.

–    Egyszer megkérdeztem Schubertét, hogyan bírja ezt az óriási munkát? Mo­solyogva válaszolt:

—   Bírom, mert örömet okoz!…

Képes Hét; Pozsony, 1929. január 13.

Zenei levél

RéthyÖt éve, hogy fájóan hiányzik Operaházunk aranyos képrámájából ez a bájos és leányos portré: a Réthy Eszter gyengéd szőkesége. Azóta nem hallot­tuk üde lírai szopránját, ezt az éteri tisztaságú nemes hangszert, amely arra méltó, hogy eszményi szépsé­geket fejezzen ki és a zene poétáinak testetlen ábrándjait… A bécsi Staatsoper nagynevű magyar énekesnője, akit várva-várunk és fájva nélkülöztünk ha­zai operaszínpadunkon, a „Faust” Mar­garétájának szerepében szólalt meg újra. A fehérbőrű és karcsú szőkeség, akinek érzelmes arckifejezését fanyar és nyug­talanító, idegenszerű és titokzatos ízekkel gazdagítja vonásainak ázsiai tatáros jellege, nagyon meggazdagodott ez öt év alatt. Dúsabbak lettek a lélek redői, színesebbek az egyéniség kulisszái, megnemesedett az orgánuma is, amely most telten zengő és érzékien szép mély-han­gokkal ékesebb. A kifejezés nemes egyszerűségével és az ének felolvadóan tel­jes átéltségével az érzelem legmélyebb titkait és a zene legmélyebben rejtőző belső értelmét fejezi ki. Az ö Margarétája a kerti jelenetben olyan, mint a nyáresti égbolt rózsaszínű fel­hője, melynek szűzies finom pasztellszí­neit egyszerre gyújtja fel a tűzva­rázs és parázslani kezd a napfény bíbor csókjától…. Az érzelmi fortisszimót, a szerelem szédületét, a szenvedély elhatalmasodó mámorát lenyűgözően ábrázolja, pedig minden túlzás nélkül, egy leszűrt és választékos művészet végtelenül egyszerű, esz­közeivel … A végén pedig?  A vég jele­netben pedig mily megindító a bűnbánót és lesújtottság kifejezésében!… ö maga a megdicsőült, a szenvedésekben megtisz­tult ‘ nőiesség, külső megjelenésé­ben, nyúlánk alakjának bájos ernyedtsé­gében és a csillagos ég felé szálló hang­jának ezüstszárnyú röpdösésében … Nem is az Operához gépezetei dolgoznak itt már, mikor Margaréta az ég felé emelkedik, hanem himnuszt éneklő hangja emeli föl ezt a Margarétát – a csillagok félé… Mozart magasztos melódiáit elevenítette meg búcsúzó estjén, a „Varázsfuvolá”-ban, Réthy Eszter: Paminát énekelte. A dallamformálás művészi biztonsága, és ideális szépsége jellemezte az emlékezetes mozarti alakí­tást, amely maga volt a poézis és maga a stílus. Mint oratóriumnéekesnőt is hallottuk: a IX. szimfónia szoprán- szólamát énekelte, mennyei és emberi zengéssel: ez maga volt a vox humana… Szikrázó fényű csillag, amely kigyullad a Szimfónia utolsó tételének tompa két­ségbeesése, e nagy éjszaka fölött, hogy azután mosolyogni kezdjen és rózsa­színű sugarakkal engesztelőn ragyogja be az öröm-óda boldogságában fölszaba­duló Embert… Most elutazott, vissza­tért Bécsbe, férjéhez és néhány hónapja született kisbabájához. Mikor tér vissza hozzánk?

 

Balassa Imre; Film Színház Irodalom, 1941, november 21.

Táblás ház

A „Táblás ház” kifejezés azt jelenti a színházi világban, hogy az illető előadás összes jegyei elfogytak, aminek a publikálására a pénztáros egy nagy kartontáblát aggat ki a színház ajtaja elé, melynek ez a szövege: „A mai esti előadásra már minden jegy el­kelt”. Ennek a táblának a megjelenése jelzi, hogy arra az estére zsúfolt közön­ség előtt, más szóval: táblás ház előtt fog játszani a színész. Régebben is is­merték a „Táblás ház” fogalmát a színé­szek. Az első T. 1792 máj. 10-én volt, az első magyar színtársulatnál, amikor a „Klementina vagy a testamentom” elő­adására az Összes jegyek (300 frtnyi értékben) elfogytak. 1794 dec. 4-én is hasonló hírt olvasunk, ekkor a „Magyar Hírmondó” a kolozsvári színészetről ek- kép tudósít: „A Nemzeti Játszó Társa­ságnak bezzeg most jó szürettye va­gyon, mert minden Darabon tolongást lehet tapasztalni; bár örökké így lenne!” (Régente a T.-nak úgy mondták: tömött ház; vagy: „dugva volt.” — L. o.)

 

Erődi Jenő; Magyar Színművészeti Lexikon,  1931.

Wagner-anekdoták

 

– Emlékezés Wagner Richardra, —

 

Richard Wagner
Richard Wagner

1883. február 13-án, tehát ma huszonöt esztendeje halt meg Wagner Richárd a velenczei Palazzo Vendramin-ban,

A zenetitán halálának negyedszázados év­fordulóját az egész világon kegyelettel ülik

meg és kiveszi részét a kegyeletes ünneplésből a Magyar Királyi Operaház is, a mely elsőrendű előadásban adja elő ma este a Niebelungok gyűrűje zenedráma-trilógia első részét, A Walkürt.

Wagner halálának negyedszázados évfor­dulója alkalmából érdekes kötet jelent meg a minap. A kötet czime: Wagner-adomák és a szerző, illetve az anyag feldolgozója, Erich Klosz, kezeskedik annak hitelességéről, az adatok teljes pontosságáról. Az előszóban eze­ket mondja:

„A ki Wagner-t valóban és közelről óhajtja megismerni, ott kell az ismerkedést kezdenie, a hol a legközvetlenebb, vagyis leveleiben, továbbá a művészekkel és barátaival való érintkezésben.“ Valóban e szempontok vezették az adomák feldolgozóját e kötet összeállításában. Wagner nagyon kedvelte a humort, a tréfát, az ötletet, melyek soha sem hiányoztak nála, csak hányt-vetett életpályájának exponáltabb küzdelmeiben és a nélkülözések idején nyilatkozott meg metsző szarkazmus alakjában. Wagner majd minden ismerőséről és a szereplő egyéniségek­ről tudott egy-egy találó megjegyzést, mely nem ritkán éles, sőt bántó volt. Az adomák Wagner igazi humorát élénkítik meg a könyv lapjain melyek részben Wagner kortársainak és ezek leszármazóinak elbeszéléseiből, részben hiteles levelekből és egyéb iratokból, naplók­ból nyerték adataikat A gyermekkori, majd később a Párisban töltött ifjúkorhoz fűződő történetkék érdekesek ugyan, de még nem jellemzik erőteljesen a későbbi Wagnert. Csak a Drezdában töltött időszak (1839—1842.) nyújtja az első ilyen adomát, mely eléggé ismeretes,ebben Schuman-nak és Wagner-nek egymásról való véleménye foglaltatik, íme:

Schumann azt mondta egy társaságban, hogy:

– Wagner elmés ember, de az a baja hogy szünet nélkül beszél.

Mire Wagner megjegyezte:

– Schumann lehetetlen egy ember. Soha nem mond semmit.

 

Hogy baráti körben milyen különcz módon űzött tréfákat, azt megvilágítja e történet.           – Lisztet gyakran kérte, hogy zongorázzék neki. Egy alkalommal, midőn Liszt befejezte művészi játékát, Wagner négykézláb mászott melléje, e szavakkal:                                             – Ferencz, te olyan szépen játszol, hogy hozzád csak négy lábon illik járulni

Az adomák legtöbbje természetesen Bayreuthból kelt. Nietzsche-vel is baráti viszonyban állt; csak akkor ingott meg barátsága a nagy filozófussal szemben, midőn ez – zeneköltőnek is képzelve magát egyik szerzeményét eljátszotta Liszt előtt. A szerzeménynek czime egyébként Szilveszteri harangok volt és Nietzsche Wagner nejének ajánlotta.

Az anekdoták közt van sok borsos; sőt drasztikus is, melyeknek azonban azért szorítottak helyet, hogy a kötet teljes legyen.

 

Színházi Lapok, 1908. február 13.

Traviata apróságok

– A Népopera mai előadásához –

Ramporti karmester, a „Corriere di Novarra”-ban mulatságos epizódokat elevenített fel Verdi Traviata-jának első előadásairól, amelyek ma a Népopera Traviata előadásának kapcsán, – amelyen Svardson Valborg előszőr énekli Violetta szerepét – aktualitásra tarthatnak számot.

Felice Varesi

Mikor a később nagy hírnévre vergődött opera a velencei Fenice-színház-ban 1853. március 6-án először színre került, nagy balsikere volt, amiért Verdi az énekeseket tette felelőssé.  Varesi olyan kedvtelenül énekelte a „ Di provenza il mare, il suol” nagy áriát, hogy a közönség ásítozott az unalomtól és az énekes – a függöny utolsó legördülte után – kötelességének ismerte a szerzőnek őszinte részvétét kifejezni.

– Fejezze ki inkább részvétét önmagának és kollegáinak, akik teljesen félreértették a zenémet – válaszolta hidegen Verdi

A címszerepet játszó énekesnő testileg nem felelt meg a kívánalmaknak, mert kolosszális termetű nő volt és köhögési rohamai az utolsó felvonásban valóságos viharrá fejlődtek, úgy, hogy leheletével majdnem az összes rivalda-lámpátkat eloltotta, amelyekben akkor – természetesen – még olajat égettek.

Elképzelhető tehát, hogy a közönség az orvosnak azt a kijelentését: „hogy a tüdővész miatt a beteg már csak néhány óráig élhet” harsogó kacajjal és tapssal fogadta.

Színházi Lapok, 1913. február 5.

A történelmi társulat zenetörténelmi előadása

Bartalus István

Deczember 6-ikán a történelmi társulatnak érdekes ülése volt, még pedig zenekísérettel. Bartalus István állami paedagogiumi tanár tartott felolvasást a magyar palotás zene eredetéről, s jó zenészek zongorán azonnal illusztrálták felolvasásának egy-egy részét. Az akadémia rendes terme szorongásig megtelt. Kivált a női közönség érdeklődött.

Bartalus fejtegetéseinek kiinduló pontja az volt, hogy a magyar zenét nem a czigányok hozták ez országba, hanem úgy keletkezett, mint a többi európai népfajoké : ha valahol egy dal- vagy tánczforma keletkezett, az körutat tett a világban, — de mindenütt a lakosság átidomítá, alkalmazta a saját géniuszához. Példa rá a régi magyar palotás, melynek formájához és ritmusához hasonló található a a franczia, olasz, német, lengyel, oláh zeneköltészet múltjában is. Hasonlít hozzá pl. a pávatáncz, melyet a francziák, olaszok, spanyolok más-más módon jártak. A zongorán Káldy Gyula legott elő is adott egy egy mutatót e táncz zenéjéből. A pávatáncz frisse a galliarda volt, a braule pedig a kortan ez egy változata: mindkettő rokonságban levő a magyar palotással. Bartalus bemutatta ezután az egész atyafiságot: az olasz volte-t, a franczia courante-ot, a lengyel choreal-t (népnyelven kalamajka, Kolomea galicziai várostól), a német eredetű allemandet, az olasz eredetű passamezzót, végül — hogy a palotás ritmusának az egyházi zenében is példáját mutassa, előadatott két templomi éneket a múlt századból, Esterházy Pál herczeg nádorispántól. Az énekszámokban Csiszér Irén és Platz Mariska kisasszonyok közreműködése kötelezte le a hallgatóságot.

Káldy (Platz) Mariska

A régi zenedarabokat maga Bartalus irta át hangjegyekre a XVII. századbeli lantirásból. A hangszerelés és betanítás a magyar zene múltjának kiderítésében szintén buzgólkodó Káldy Gyula érdeme. Az előadás élvezetes, tanulságos volt és zajos tapsokra ragadta a jelenvoltakat.

E történelmi hangversenynyel kapcsolatban következő nyilt levelet kaptuk Bartalus Istvántól:

 Káldy Gyula urnak. Kedves barátom!

Decz. 6-án a történelmi társulat gyűlésén tartott felolvasásom, melylyel az összes napi sajtó, s a szokatlan nagy számú hallgatóság oly nagy mértékben meg voltak elégedve, nektek, Apolló fiainak és leányainak, köszönheti a szép eredményt. Ezért újabban is köszönetet mondok Csiszér Lén és Platz Mariska kisasszonyoknak, kikre a nehéz, de gyönyörű művészeti pályán szép jövő vár; Major G. Gyula urnák, a nagy Volkmann legméltóbb tanítványának; Faludy Károly, Késmárky Árpád, Kerner István, Wilmouth Bódog, Tintner Bertold uraknak, kik a XVI—XVII. század zenéjét oly szeretettel, oly finom árnyalatokkal adták elé, mintha a mondott idők messzi távolából telephon szárnyain repültek volna a t. akadémia dísztermébe. Fogadják újabban is szíves köszönetemet a közreműködésért. Téged pedig az egésznek sikeres létrehozóját jutalmazzon meg az öntudat. — Bartalus István.

Vasárnapi Újság, 1891. december 13.

Staggione

Hídvéghy Ernő

Staggione (sztádzsone) olasz, a. m. — időszak, színházi évad. Olyan színtársu­latra is alkalmazott kifejezés, amely az Orsz. Színészegyesület engedélye alap­ján oly helyeken működik, ahol azon idő­ben rendes, egyesületi fenhatóság alatti színtársulat, nem játszik. A S. társulat rendszerint sűrűn változtatja állomás­helyeit. Az első ilyen S. társulat Hidvéghy Ernőé volt, 1910 őszén, — járt Szílágysomlyón, Zilahon, Nagyenyeden, Székelyudvarhelyen, Gyulafehérvárott stb. — A második Könyves Jenőé,Járt Szigetvárt, Nagyatádon, Székesfehérvá­rott stb; — őt követte Szabados László, aki operetteket is játszott. — Újabban Alapi Nándor (L. o.) és Szentiványi Béla (L. o.) kapott S. társulat veze­tésére engedélyt.

 

Színművészeti Lexikon, 1931