Olasz énekesek a Vígszínházban

 

Vígszínház
Vígszínház

A Lipótköruti színház látogatóinak tudniok kell azt, hogy Budapesten itt tartják a leghosszabb felvonásközöket. A jeles Kan László által dirigált zenekar egy-egy felvonásközben képes eljátszani az egész „Mesterdalnokok”- at és a páholybeli beautékat nem lehet sehol hosszabban gukkerezni, mint itt. Ma este a „Champhaudet állomás” felvonásközeiben két átutazó olasz és pedig Cesira Grassoni asszony és Carlo Calamiri úr énekelt. Ennél operaszerűbben hangzó neve csakugyan nem lehet már taliánnak; e nevek hallatára az ember már villogni látja azokat a tőröket, amelyekből a Bellini-korabeli operaliteratúra annyit fogyasztott. Olaszaink elvirult ariákat énekeltek elvirult hangon. Tudásra nézve is nagyon közönséges énekesek, ami azonban még mindig nem zárja ki azt, hogy egy fokkal intelligensebben énekelnek, mint a m. kir. Operaházban.

 

Országos Hírlap; 1898. január 31.

A budai szinkörben

Az István-téri színház
Az István-téri színház

Bokody színtársulatának hetenkint egy párszor van közönsége, a mi némileg pótolja a más esték gyér látogatását. A drámai előadások marad­nak rendesen közönség nélkül. Pedig jóravaló, igyekvő társaság, s átalában jó hatást tett a hír, hogy Bokody a tél folyamára kivette az istvántéri Miklósy-féle színházat. Mivel pedig a Székesfehérváron októberben megnyitandó állandó színházat is ő kapta meg, két társula­tot szervez, és az istvántéri színház művezeté­sét Solymossyra bizza.

Vasárnapi Újság, 1874. július 19.

Rose Ader – Grosavescu

Bohémélet május l-én – Városi Színház.

Rose Ader

A lírai Jeritza – ezt a nevet kapta Rose Ader, mikor évekkel, ezelőtt az Operaházban énekelt, mert nem csak elbájoló megjelenése, de magas énekkultúrája is mindenben Jeritza-szerü. Időközben báró Trigona di Calvamso felesége lett és a Bohémélet Mimijét Puccinival tanulta.

Traian Grozavescu

A magyar születésű Grosavescu viszont egy csapásra fog mindenkit meghódítani – mint ahogy egyszeri föllépése alapján a  milánói Scala igazgatóság is lekötötte hosszabb időre.

– A szenzációsnak Ígérkező Bohémlélet előadására szóló jegyek 20-tól 130.000. koronáig válthatók.

 

Az Est; 1926. április 27.

A színházi vitához

Dr. Fenvessy Ferenc

Az operaház zenekara, mint testület, a következő nyilatkozatot adja:

„Fenyvessy Ferenc országgyűlési képviselő úr múlt pénteken, e hónap 20-án a belügyminisztériumi előirányzat tárgyalása alkalmával tartott beszéde folyamán többek közt azt mondta:  az operaházi gazdasági főnök ajánlata folytán az intendáns úr által ide szerződött új karmestert a zenekar egyszerűen kineveti. Minthogy ezen „új karmester” alatt csakis Rabiczek József, közel két év óta jelesen működő karnagy úr érthető, alulírott operaházi zenekar erkölcsi kötelességének tartja kijelenteni, hogy Rabiczek József urat nemcsak hogy nem neveti ki, hanem  általánosan komoly és képzett zenésznek ismeri, aminek azáltal is igyekezett kifejezést adni, hogy egyik filharmóniai hangversenyének vezetését reá bízta s azon saját nagyobb szabású szerzeményét előadta. Budapesten, 1893 évi január hó 22-én. A magy. kir. Operaház zenekara mint testület.”

 

Pesti Napló, 1893. január 24.

A világ legjobb Carmenje Budapesten

Sara Jane Cahier

Cahier asszony a tüneményes hangú művésznő, aki  a világnak csaknem az összes  első színpadjain szerepelt, és aki legutóbb 1911-ben járt nálunk, a napokban ismét Budapestre érkezett. Az operaház hívta meg, hogy egészen kivételes képességeiben gyönyörködhessünk. A művésznőt Ritz-szállóbeli lakásán kerestem föl, hogy a „Színházi Élet” olvasóinak mondjon egyet-mást életéről és szerepléseiről. Lekötelező szívéjességgel fogadott bennünket és a következőket mondta el:

– Azt hiszik felőlem, – talán a nevem után – hogy francia nő vagyok. Ez tévedés. Én amerikai születésű vagyok, de érzelmeim, ha furcsa is talán ez a kifejezés: nemzetköziek. Mi művészek az egész világé vagyunk! Én mint művész teljesen semleges vagyok. Az igazi művésznek semlegesnek is kell lennie, mert hiszen az a hivatása, hogy a nemzetek között  az egymás iránt való szeretetet intenzívebbé tegye a művészet összekötő kapcsai által.

– Még magánéletemben, ha ugyan van egy művésznek magánélete, mert maguk újságírók még azt is kifürkészik, sem vagyok más. Sportolni szeretek. Ez az egyedüli szenvedélyem. Vitőrrel vívok, úszom és vitorlázom. A legutóbbi nyáron is öt teljes hónapig éltem a yachtomon. (A művésznő a svéd királyi jacht-klub tiszteletbeli tagja) Ki sem mozdultunk férjemmel együtt. Ott laktunk: én magam főztem is. Még cselédségünk sem igen volt. Egyedül akartunk lenni! Onnan Londonba mentem, ahol vitőrversenyen vettem részt. Büszkén vallom be: az első lettem.

– Sikereimről beszéljek? Istenem! a legnagyobb sikeremet Helsingforsban arattam. Az ottani fehér gárda részére jótékony célú előadást rendeztek, melyen én csupán tiszteletből léptem föl. Az előadás után a katonai kormányzó szárnysegéde följött a színpadra és átnyújtotta a gárdisták koszorúját. Mikor elutaztam díszszázad kísért ki a vasúthoz és a vonat elindulásakor megszólalt a katona banda. A finn nemzeti himnuszt játszották. Soha sem tudom ezt a jelenetet elfelejteni. De ők is szívesen emlékeznek reám – legalábbis azt hiszem – egy millió finn korona folyt be a szereplésem alkalmával.

Megkértük a művésznőt mondjon valamit Budapestről.

– Budapesten 1911-ben jártam utoljára. Egy dalt tanultam meg akkor, még most is emlékszem, így van valahogy:

„A szerelem sötét verem,

Bele estem”

– Tovább nem tudom. Mondja – kérdezte a művésznő – milyen a kiejtésem? Érti, hogy mit mondottam? – megnyugtattuk a művésznőt, hogy nagyszerűen beszél magyarul.

-Lássa ennek igazán örülök. A múltkor is igen kedvező impressziókkal távoztam el Budapestről. Nem a vendég sablonos elismerése, amit mondok, hanem őszinte szavak. Nagyon kevés helyen éreztem olyan igazán otthonosan, jól, mint itt a magyar fővárosban. Természetes, hogy boldogan jöttem ide újból,bár az utam kissé kiesett annak a vendégszereplő turnénak az irányából, amelyre most indultam el. Rotterdamba, New Yorkba és Délamerikába készülök, de mielőtt erre a hosszú útra elindultam volna, eljöttem önökhöz. Az operában és a Városi Színházban fogok énekelni, ezen kívül egy hangversenyen is föllépek, melyen Máder Rezső kísér. Az Operában Delilát énekelem. A Városi Színházban a Próféta Fádes-ét és a Troubadour Azucenáját.   Arról volt szó, hogy a Carment is eléneklem, de ehhez, miután ezt a szerepet másoktól lényegesen eltérő fölfogással játszom – több próbára lett volna szükségem. Remélem sikerülni fog  a pesti közönség szeretetét újból megnyernem. Budapestről 12-én fogok elindulni a Majna melletti Frankfurtba, onnan 17-én Rotterdamba megyek, hogy ott hajóra szállva Amerikába hajózzak.

Azután a zenéről kezdettt a művésznő beszélni. Fantasztikus lelkesedéssel említi meg egyes örökbecsű zeneköltő művét.Szeme úgy csillog mint az a collier, amelyet a svéd királytól kapott és amely egyetlen ékszere a világ leghíresebb Carmenjének.

Rendkívüli intelligenciát árul el arca és különös szerencséje Isten áldotta énekhangja mellett, hogy alakja szinte valamennyi szerepre alkalmas. Budapest zenekedvelő közönsége rendkívüli érdeklődéssel várja Madame Cahier föllépéseit, amelyeken a művésznőt bizonyára kivételes képességeihez méltó ünneplésben fogja részesíteni.

Madame Cahierrel együtt Budapestre érkezett férje is, Monsieur Cahier, aki a legnagyobb svéd napilap szerkesztője, és aki feleségének nem csak kisérője, hanem fontos diplomáciai küldetése is van. Érdekes, hogy Cahier úr is szenvedélyes sportember Különösen a vitorlázást űzi előszeretettel, de mint mondotta, a boxolásban is több külföldi versenyen vett részt és nem egyszer elnyerte az első díjat.

Mint értesültünk, Madame Cahier egyetlen Budapesti hangversenyét, a Vigadó-bán tartja e hónap 9-én. A hangverseny este 8-kor kezdődik.

Színházi Élet, 1932. január 24.

Pécskey Alajos

Stefánia belga királyi hercegnő

A 12 éves hegedűművész, a zeneakadémia jeles növendéke, ki a napokban Fiuméban hangversenyezett zsúfolt ház előtt, e hó 6-án Abbaziában  játszott nagy érdeklődés mellett. A hangversenyen megjelent Stefánia özvegy trónörökösné is egész udvarával, Pálffy grófnő, Chetek-Széchenyi hercegnő, Lybinszki brazíliai miniszter, báró Edelényi-Gyulai  Lipótné, Reinlander és Billroth tanárok. A főhercegnő a kis művészt többször megtapsolta  s elfogadta a tőle átnyújtott bokrétát.

Pesti Hírlap, 1893. január 10.

Jegyzetek az orosz balett egyik estéjéről

Lobogó színek, káprázatos gyorsasággal kialakult tömegek, melyek mint a kiröppent rakéta, pillanatról pillanatra új színt, formát öltenek, ahol egy ember nem több egy erősebb, gyengébb hangsúlynál, a tónus egy árnyalatánál. Bizonyára rájuk gondolhatott Tolsztoj, mikor a produkciók eredményéhez, tartalmához mérve, túlságosan nagy árnak tartotta a felemésztett fizikai és morális energiák mennyiségét.

A nők, Ó, azok nagyon szépek. A legtöbbje sudár termetű, hosszú karú, táncra idegzett teremtés. Hajlékonyak, gyorsan mozgók, testük hasonlíthatatlanul nagyobb modulációra van kifejlesztve, mint a mi hölgyeinké, fegyelmezettek, ritmusérzésük kitűnő.

Vaslav Nijinsky

Szilfidek tánca: tompa világítású, kékeszöld háttér. Hatalmas fák alatt fehér nők. A fehér és a tompavillogású zöld összetétele majdnem megríkatóan nyomasztó. Minden szögletet elmosó lágy mozdulattal táncolnak a nők, karjuk kígyózva leng, ringó fehér testük mozgása szentimentális regényemlékeket sodor ki agyunk pókhálós zugaiból. A zenekarból Chopin-muzsika hangzik ki. A hangulat egységét csupán Nijinszky bolygatja, aki férfiatlan mozdulatokkal hasítja a levegőt. Oktalan gimnasztika végeztével mint egy konfirmációs zárdanövendék lesütött szemmel félreáll. Kisujját ajkához tapasztja szégyenlősen, elfajzottan.

Ha a tánc a testiségnek mozdulatokkal kifejezett artisztikumát adja, egy férfi aligha akarhatja azokat a képzetemlékeket kiváltani belőlünk, amelyek a női testről, a női test mozgásáról bennünk élnek.

Adolph Rudolphovitch Bolm

Ezért volt különb Bolm, büszke, kemény szép hím a Thámár című képben, a groteszk, vad kozák vajda a poloveci táncokban.

Mennyire korlátoltak a koreográfia kitaláló mesterei, mikor azt hiszik, hogy a muzsikát mindenestül úgy ahogy van, átvihetik az emberi test mozdulataira. (Sőt még többet hisznek.) Micsoda elbizakodottság. Mintha a láb, a kar, fej, derék megmozdulásaiból, a külső jelekből felépített ritmus követni tudná a muzsika szükségszerű belső ritmusának folyamát, az önmagát tápláló ősi áradatot.

Chopin Esz-dúr valcere hogy fejezhető ki a látószerveket izgató, a muzsika mellett másodlagos hatásokból összetett produkciókkal? Lehetetlen dologra vállalkoztak.

A zenekar sokkal jobb volt, mint egyéb alkalommal. A rózsa lelke című táncdarab kísérő zenéje Webernek Berlioz által csodálatosan hangszerelt “Aufforderung zum Tanz”-ja magában is eleget adott.

Bálint Aladár; Nyugat, 1913. január 16.

Jan Kiepura

Jan Kiepura

[…]Most, hogy Kiepura ismét Budapesten jár, a Színházi Élet munkatársa sietett megkérdezni őt, mi igaz a készülő házasságból. Kiepura nevetve utasította vissza a feltevést.

-Sajnos – mondta – ezideig nem vagyok vőlegény, de ha megnősülök megígérhetem: csak magyar leányt veszek el feleségül .

És hogy ezt a ránk mindenképen hízelgő kijelentést alátámassza, magyarázatául hozzátette:

– A magyar már rég a lengyel után következett a szívemben, de most az a helyzet, hogy a magyar nők foglalták el az első helyet. Sokat bolyongtam a világban, de a magyar nő szépségéhez, temperamentumához, sikkjéhez és szellemességéhez mérhetőt sehol nem találtam.Ha valaha lesz olyan erő, amely beleszédít a házasság örvényébe, csak egy magyar nő sex appealje lehet az.

Életkedvtől telt fiatal szeme felragyog.

– Egyelőre azonban szabad, vidám és boldog vagyok! Imádom Budapestet és úgy érzem itt szeretnek engem. Csak két estére terjedő vendégszereplést terveztem, de legjobb szeretnék  nyolc-tíz napig itt maradni, ebben a kedves, vidám városban, ahova annyi öröm és emlék fűz. itt még lumpolni is jobban lehet, különösen a krynicai karácsonyi és újévi pihenő után, szinte szét feszülök az egészségtől.

És szinte kamaszos mosollyal:

– Jelzem, ott is alkalmam volt egy gyönyörű, vöröshaju magyar asszonynak udvarolni. Tudniillik Krynica szépségét már rég felfedezték a magyarok. Ilyenkor szezonban sohasincs bennük hiány. Karácsonykor például a Magyar Orvosegyesület rendezett nagy kirándulást a lengyel fürdőhelyre.

Állandó pesti titkárnője, Misley Anna jelenti, hogy az Operaháznál várják már próbára a művészt. Kiepura búcsúzik, de hirtelen eszébe jut még valami:

– Igaz? Miért ne csináljak magamnak reklámot? Írja meg, hogy Krynicán gyönyörű luxushotelt építtetek. Remélem, hogy sok magyar vendégem lesz.

Minden attól függ, hogy az ellátás ára nem lesz-e olyan magas, mint az új hotel tulajdonos hangja.

 

Guthy Böske;  Színházi Élet, 1932. január 24.