Vácz a Nemzeti Színházért

Vácz a 19.sz. végén

Átolvastuk Pestmegye jeles levéltárnokának Székely Józsefnek a „Magyar játékszín” című könyvét, melyben közölve van azon lelkes adakozók teljes névsora, kik félszázaddal  ezelőtt  a mai  nemzeti színház alapítására Pest-vármegye gyűjtő ívén egybegyűlt 157624 frt, váltó czédulában számítva, aláírták. Érdekes, hogy míg a szerbnek tartott kicsi Szent Endre 10000 téglát és százakra menő összeget szavazott meg, addig a törzsökös Váczról mindössze csakis a lőegylet áldozott 60 frttal a magyar művészet csarnokára. Városunkból senki nincs az adakozók között. Ezt  nem szemrehányásként írjuk ide félszázad előtt élt őseinkre, hanem biztatásul a jövőre, hogy alkalom adtán a színház kérdés méltó megoldásával hozzuk helyre a múltban elmulasztott köteles áldozatot.

Váczi Hírlap 1887. október 2.

Új operai generáció. (A színitanoda operai vizsgálata.)

Az országos színészeti tanoda operai osztá­lyának ma este volt nyilvános vizsgája a nemzeti színházban, nagy számú érdeklődő közönség jelen­létében.

Hat operai részlet került előadásra, a nemzeti színház néhány férfi tagjának közreműködésével. Az utóbbira, azért volt szükség, mert a színészeti tanodának már évek óta nincs egyetlenegy férfinövendéke sem. Ezt a legnagyobb sajnálattal kell konstatálnunk.

Örvendetesebb  az eredmény, a melyet a szí­ni tanoda  női növendékeivel felmulatni képes. A végzett növendékek közt van három, a ki határozott hivatottsággal bír a színi pályára; Rotter Gizella, Morgenstern Célia és Lugosi Matild. Az első évesek között pedig szintén feltűnt né­hány figyelemre méltó tehetség.

 

Rotter Gizella

A legkiválóbb valamennyi között kétségkívül Rotter Gizella k. a, aki a „Hugenották” 3 ik felvonásából a Marcellel való kettőst, „Figaro lakodalma”-nak elő felvonásában a grófnő szerepét énekelte. A természet mintegy praedestinálta a kisasszonyt drámai énekesnőnek. Gyönyörű színpadi alakja, szabályos, kifejezésteljes arca, a szép csengésű, terjedelmes és moduláció-képes orgánuma mely minden rétegében egyforma erősen hang­zik, olyan előnyök, amelyeket ritkán találunk éne­kesnőben egyesítve. Hozzá járul még szép iskolája, tiszta kiejtése és értelmes játéka, úgy hogy jogo­sult a föltevés, hogy Rotter Gizella k. a. valamikor egyik-dísze lesz operánknak. Ő rajta áll, hegy ez a fölte­vés alaposnak bizonyuljon. Rögös a pálya, mely előtte megnyílik, mert csak most következik reá nézve az igazi iskola. A színpad lesz hivatva befejezni azt a mit az előkészítő szinitanoda csak megkezdett: művészi kiképzését. De ha tehetségével ambíciója és szorgalma arányban fog állni, úgy nem kételkedünk a sikerben, melyet az. ifjú művésznőnek tiszta szívünkből kívánunk.

Más genraba  de szintén kiváló tehetség  Morgenstern Célia k. a. Ő benne rendkívül sok temperamentum és nem mindennapi színészi tehetség van. Hangja kellemes, lágy csengésű, és szépen iskolázott mezzoszoprán. „Mignon“ második felvonásából énekelte a tükör előtti jelenetet, és a kerti jelenetet Lothárióval. Előadásában annyi bensőség, annyi igaz érzelem nyilvánult, az átmeneteket a szo­morú hangulatból az erőltetett vígságba, az érzelgésből a vad dacba, oly szépen színezte, hogy örül­hetnénk, ha operánknak ilyen Mignonja volna, Gra- tulálunk Feleky igazgató urnák ehhez az aquizicióhoz.

Lugosi Matíld k. a. „Aida“ második fel­vonásának duettjében (Amnerissel) a címszerepet énekelte. Nehéz feladatra vállalkozóit, de azt. elismerésre méltó sikerrel oldotta meg. Hatalmas, tö­mör orgánumával pompásan betöltötte a színházat, és előadásában volt drámai erő. Hasznavehető énekesnő válhatik belőle.

 

Figaró lakodalmáénak -első felvonásában még két végzett növendék lépett föl: Suschny Róza k. a. Susanne, és Koleit Auguszta k. a. Cherubin szerepében. Mind a kettőnek csinos, jól iskolázott, bár nem nagyon erőteljes hangja van. Suschny k. a, ezenkívül elég ügyesen mozog is, csak a magyar nyelvvel úgy látszik nem áll egészen bizalmas lábon.

Serédi (Schneller) Sarolta

Az első éves növendékek közül Schneller Sarolta a és Képes Valentin érdemelnek említést. Schneller k. a. határozott tehetséggel bir a szubrett szerepkörre. Hangja is ‘arra utalja, nem pedig olyan erőteljes drámai szerepekre, mint Amneris. Kár volna képességét hamis iránybanfejleszteni. Képes Valentina k. a. Leonora áriájaban (a „Troubadour első felvonásából) nagy ter­jedelmű, erős és a melleti hajlékony hangjával keltett méltó feltűnést. Gondos  lelkiismeretes mivelés mellett szép jövőt merünk neki jósolni. Schlesinger Gizella kisasszonynyal szemben várakozó állást foglalunk el.

Pesti Hírlap, 1884 július 2.

Előfüggöny

Verseghy Ferenc

Az első színpadi függöny, mely a vasfüggöny után válik széj­jel. Újabban hirdetéseket is alkalmaznak reál. Az E. lebocsátása időmúlást, válto­zást jelent és arra szolgál, hogy a színpadi munkások zavartalanul dolgozhassanak’. A görög színpad nem ismert E.-t. 1793-ban az első magyar színtársulat felszerelési jegyzőkönyve szerint az E. leírása így szólt: »Hisztéria szerént rajzolva, melylyen Apolló az eddig bilintseken függő Tudományokat maga elejébe bocsájtván, szégyenli azoknak salakját.« Értéke 60frt. volt. Az E. elnevezésre Verseghy Ferenc a régi magyar »Serge« szót használja. Kelemen László a vármegyékhez intézett levelében »kárpit« szót írt. Egy 1794. évi kéziratban »rekesztő kortina« a neve, de úgyis előfordul a hivatalos iratokban, hogy »első« vagy »zárkárpit«.

Magyar Színművészeti Lexikon, 1931.

A primadonna védelmében

Véres affér az Orfeumban

 – Az Est tudósítójától –

 

Szokolay Olly Latabár Kálmánnal

A primadonna és a kabarészerző ügye már nem egyszer foglalkoztatta a nyilvánosságot. Nemrégiben történt egyik nyári mulatóhelyen, hogy parázs botrány keletkezett a primadonna körül, akit a kabarészerző meg akar akadályozni abban, hogy egy másik színpadon is fellépjen. A művészpár most ismét egy affér középpontjába került, amely tegnap éjjel játszódott le a Royal Orfeumban, de ezúttal a kabaréíró húzta a rövidebbet, mert a primadonnának váratlanul védelmezője akadt.

Az éjjeli afférről az ügynek egyik szereplője, Egyed Zoltán hírlapíró a következőt mondta el:

– Tegnap éjjel egy kis társaság, amelynek tagjai barátaim voltak, felkértek arra, menjek el a Royal Orfeumba és közöljem az ott fellépő Szokolay Oly művésznővel, hogy előadás után nevezettek egy Andrássy úti vendéglőben fognak rá várni.

– Elmentem a Royal Orfeumba, ahol az előadás már a vége felé járt. Bekopogtam Szokolay Oly öltözőjébe,ahol a művésznőn kívül még egy úr volt, akit nem ismertem. Csak később tudtam meg róla, hogy Harmath Imre kabarészerző. Röviden közöltem Szokolay Olyval barátaim kérését és ígértet kaptam, hogy a művésznő eleget fog tenni a meghívásnak. Erre távoztam. Még a küstöbről hallottam, amikor az előttem ismeretlen úr – Harmath Imre – indulatosan rászólt a művésznőre:”Nem fogsz elmenni! Nem engedem meg!”

Ügyet sem vetve erre a beszélgetésre, lefelé indultam, de alig értem az előcsarnokba, lelkendezve futott utánam a portás, hogy az Istenért siessek vissza, mert Harmath úr agyonveri a művésznőt. Gyorsan visszatértem a öltözőbe, ahol Szokolay Olyt valóban szorongatott helyzetben találtam. Mikor a művésznő meglátott kétségbeesetten kiáltott rám:

-Az Istenért, mentsem meg!

– Erélyesen rászóltam a színésznőt bántalmazó fiatalemberre: -„Hagyja abba!” Minthogy azonban Harmath továbbra is dulakodott, nekiestem és addig vertem, amíg ott nem maradt. A művésznőt ezután kocsiba ültettem, elvittem abba a vendéglőbe, ahol barátaim már vártak rá, majd félórai ott tartózkodás után ismét kocsin elkísértem a lakásának a kapujáig. Ennyi volt az egész. Így történt.

 

Az Est, 1926. szeptember 12.

Díszelőadás az Operában a kormányzó névünnepén

Bordy Bella

December 6-án, a kormányzó névünnepén díszelőadás lesz az Operaházban , melynek az előkészületét már meg is kezdték. Ez alkalommal új táncjáték kerül bemutatásra, amelynek címe: „Csárdajelenet”. Ennek az ötnegyed óráig tartó színpadi műnek zenéjét Hubay Jenő hegedűre írt műveiből állították össze. A darabot ifj. Oláh Gusztáv elgondolása szerint viszik színpadra s a balett-teremben a napokban már meg is kezdik a próbákat. A darab női főszerepét Bordy Bella táncolja. Az eddigi elgondolások szerint maga Hubay Jenő vezényli a díszelőadást.

 

Budapesti Hírlap, 1936. szeptember  13.

Magyar színmű 1575-ből.

A soproni újság okt. 2-diki számában a legrégebbi színművekről egy czikk közöltetik, amelyben a többi közt 1575-ben a debreczeni könyvnyomdából kikerült következő czímű színjáték említtetik: „ Theopania, azaz Isteni Meg Jelenés.” Wy (uj) és igen szép Comedia ami első Atyáinknac állapotyáról és az emberi tiszteknec rendeléséről avagy grádicsáról. Szegedi Lőrinz által. 1575. in 4.

E műnek, mely Farkas Lajos hazánkfia birtokában lenni állitatik, hátulsó része hiányzik s csak 48 lap van meg belőle. E példány állítólag egykor Sinay Miklós debreczeni tanáré volt, ki az utolsó lapra azon megjegyzést tevé, hogy, nevezett mű szerzője 1569-ben békési lelkész s a körös és maros közti kerület seniora Szegedi Lőrincz volt. Vajjon nem lehetne-e még valahol ama műből egy telje példányt találni a debreczeni főiskolai könyvtár számára, hol annak legilletékesebb hely lenne.

 

Hortobágy, 1864. október 9.

Chaliapin

Feodor Chaliapin

 Egy hét óta Rettenetes Iván szomorú és véres alakját hordom magammal és a dolog egészen reménytelen nem fogom többet lerázhatni a nyakamról. Ha majd színházban ülök vagy színészetre gondolok, vagy a mesterségemmel foglalkozom, ha meg fog mögöttem zendülni az emlékek néma erdeje, a négy-öt legnagyobb impresszió között, amit az asszociáció elsőnek támaszt majd fel, mindig ott lesz legelöl a Rettenetes Iván sötét alakja, akit Saljapintól kaptam ajándékba Monte Carlo finom kis operaházában.

 Sohasem hittem volna, hogy egy operaénekes ilyen színészi szenzációval szolgálhat. Kitűnő színészek vannak közöttük gondoltam , de a nagy emberábrázolást  színészi értelemben  mégsem vihetik úgy végbe, mint a csak szavakra és játékra támaszkodó színészek. A dolgok végső kicsengésében mindig meg fogja őket zavarni egy kicsit a műfaj, amelynél a színészi játék csak kisegítő eszköze a hangnak és a zenének. És az énekes, aki a karmestertől függ, aki tehát valójában más téren mozog, mindig stilizál, az már eleve le is mondott a művészi ábrázolás ama színészi teljességéről, amit például egy igen nagy színésztől néha-néha kapunk. De ez a Saljapin  íme  nem mond le semmiről. Könnyen veszi fel a versenyt a világ legnagyobb színészeivel s karmester ide, kotta oda márványból faragja ki az alakját s úgy adja eléd, hogy soha többé nem fogod elfelejteni. Mert az Ivan le Terrible-ből minden mást elfelejtek zenét és táncot és énekeseket és az egész gyenge szöveget , csak maga Saljapin marad meg belőle, jobban mondva a figura, amit csinált, s ami megrendítő, emberi hozzáférhetetlen, olyan egész munka, mint Shakespeare-nek vagy Balzacnak egy-egy elgondolása.

 És az a nevezetes, hogy Saljapin szinte a semmiből teremti elő ezt az alakot. Említettük, hogy a szöveg gyenge s együgyű  akciója nincsen, a motivációi is haloványak. Rettenetes Iván, az oroszok cárja, megjelenik a lázadás színhelyén. Égő falvak világítanak, mögötte az emberek a porban csúsznak előtte , ő mindezt, az egész komédiát, az egész háborút, az embereket oly rettenetes életuntsággal nézi  oly nagyszerű, fáradt és beteg, oly véres és oly unott s mindezt a sokat oly kevéssel fejezi ki, hogy már itt éreztük a mindent tudó nagy színész jelenlétét. A második felvonásban egy orosz templomban szüzeket vezetnek elébe köztük, oh, szent együgyűség!  a saját lányát, akinek nem is tudott a létezéséről. Az öreg és beteg emberben mégegyszer fellobog az érzékiség egy-egy pillanatra. Amit itt Saljapin mond és tesz, a szeme felvillanásától a hahotázásáig s összeeséséig: tökéletes. Példátlanul diszkrét talán csak a német Sauernál láttunk ennek mását, de belső erővel és klasszikus tudással teljes. Hogy énekli a szöveget?  ez nála csak annyi, mintha százszor erősebben hangsúlyozna  talán soha ének emberibb, beszédesebb nem volt, mint az, ami a Saljapin szájából zeng elő.

 Feledhetetlen ember. Termetre is óriás. Színészi tehetségre és képességre az emberi lehetőség legszélső határán áll.

(Monte Carlo)

 

Lengyel Menyhért; Nyugat, 1911. április 1.

Paganini filmen

 

Andreas Weißberger

A „Magyar Filmkurír” híradása szerint hangos film készül Paganini életének velencei szakáról. A nagy hegedűművész sem kerülte el sorsát, minekutána operettet írtak róla, most már megfilmezik szegényt. A róla  készült hangos filmet  Frank Clifford rendezi. Paganinit Weiszberger András hegedűművész személyesíti. A képet a Tonbild Syndikat (Tobis) állítja elő.

Magyar Zenészek Lapja, 1929. január 1.

Hangmegállapító bizottság

Biller Irén

Biller Irén és a Fővárosi Operett Színház hangafférjában már egyszer összeült a választott bíróság, amely hivatva volt eldönteni, hogy csakugyan legyöngült- e Biller Irén énekhangja. Biller azóta úgy akar bizonyítani, hogy egy kabaré operettjében énekel. A választott bíróság is kíváncsi erre a bizonyításra, és mint értesülünk, testületileg kivonulnak az Andrássy úti Színházba, hogy ott meghallgassák Billert és megállapítsák, csakugyan elvesztette-e a hangját, vagy nem. Ettől a döntéstől függ azután az affér sorsa: milyen kritikát fog gyakorolni a bizottság Biller Irén hangja fölött. Annyi bizonyos, hogy ilyen „kritikus társaság” még kevés ült — nézőtéren.

 

Az Est 1926. április 28.

Ügyelő

Alszeghy Kálmán, az Operaház első ügyelője, később főrendezője.

A rendező munkája még nem tökéletes akkor, amikor úgy gondolja, hogy azzal már elkészült. Szüksége van még oly munkatársra, aki az ő inten­ciója szerint folytatja és végérvényesen befejezi művészi munkáját. Ez a faktor az ügyelő, ki jelen van minden próbán, elejétől-végig, intézkedik, utasítást vesz át és tovább adja, ellenőrzi, hogy a dísz­let, bútor, kellék, világítás aszerint van-e beállítva, amint azt a rendező kívánja; vigyáz a szereplőkre, hogy azok pontos végszóra lépjenek be a színpadra, a je­lenésükre, Ő a színpad őre, a rend, csend, fegyelem fenntartója; ő indítja meg az előadást és pedig akként, hogy előzőleg meggyőződést szerez arról, hogy vájjon minden szereplő elkészült-e, azután az előadás megkezdése előtt negyedórán­ként egy-egy csengetéssel jelt ad az öltö­zőkbe és a közönségnek, ő az, aki egyben a szcenikai külsőségek eszközlésére és ellenőrzésére van hivatva. Ha tehát a nagyközönség zenét hall a kulisszák mögött, harangszót, lövést, zajt, dör­gést, lát hóesést, vagy villámlást, söté­tedést és világítási változást: ennek végrehajtását ő intézi a megfelelő tech­nikai erőkkel. Külön pulpitusa van az ügyelőnek, mely fölött sok csengőgomb van megerősítve. Az egyik csengő az előcsarnokba szól, a másik a különböző emeletekre, folyosókra; ő ad jelt a súgó­hoz, karmesterhez, függönyhúzóhoz, a társalgóba és a statiszták öltözőjébe. A súgóhoz és a függönyöshöz berregő csengő vagy villanyfény szól. Mielőtt a színház igazgatósága valamely színda­rabból próbát tűzne ki, az ügyelő a da­rabból kivonatot készít, amit színészi nyelven vezérlapnak hívnak. Ide raj­zolja be a színpadi berendezést; a sze­replők nevét és a végszavakat ide írja be, továbbá a későbbi próbák alatt az egyes jelenetek időbeli tartamát is. Erre azért van szüksége, mivel ezáltal könynyen tájékozódhatik afelől, hogy egyik jelenettől a másikig mennyi ideje van egy esetleges váratlanul történő baj gyors megakadályozására, késések meggátlására, különösen nőknél az öltöző­ben felejtett kellék gyors átvételére, stb. Az ügyelő lelkiismeretes jegyzéket vezet a színház munkarendjéről, a fegyelem-sértő tagokról pedig ö tartja számon a vádakat. Felírja a késedelmezőket, mu­lasztókat, a rend ellen vétőket. Az ügyelő neve 1790-ben: színmester is, latinosan inspector, vagy inspiciens, később ma­gyaros alakban: „felvigyázó”. 1853 jan. 18.-án a „Hölgyfutár” az ügyelőt „szemlélőnek”-nek kereszteli el. (V. ö. Fő­ügyelő. — Segédügyelő.) (A rómaiak idején az ügyelő neve: monitor •— szó­lító. Ezt igazolja az óbudai proviant- házba befalazott sirkő felirata, melynek ez a szövege: „Genio collegii scaenicorum. Titus Flavius Secundus monitor”. — „Színjátszók társaságának géniusza tiszteletére. Titus Flavius Secundus, ügyelő.” [Salamon Ferenc: Budapest története. 1878 I, kötet, 346. oldal.])

 

Erődi Jenő; Magyar Színművészeti Lexikon 1931