Színház

Kovács Pál, a “Hazánk” szerkesztője

A’ magyar szini előadások ideje bekövet­kezvén, szerkesztőségünknek egy gondjával több van, mert szinbirálóról is kell gondoskodnia.’S bár ez érdekes, de keserű hivatalra, melly e’ mellett még igen sovány is — csődületet nem hirdeténk, számosán jelenték rangúkat nálunk mégis, miből azt következtetjük, hogy a’ hivatal még sem csal, csak a’ hivatalnok ne csalja meg hivatalát, — ’s ezen prókátoros országban csak hivatal legyen, akad rá ember elég! — Azonban a’ választással vigyázva kellé bánnunk, mert egyfelől a’ mélyen tisztelt közönség, másfelől a’ magasan le­begő művészet az, mellyeknek szirteiben a’ bí­ráló rozzant csákjája — vulgó ludtoll — akaratl­anul is gyakran megütközik, ’s azok természete­sen ekkor viszont a’ bírálóban ütköznek-meg; az összeütközéseket pedig mennyire lehet, minndenben kerülni kell. — Ha ifju lenne a’ bíráló, az mindenütt szépet látna, legalább színpadon csak azt nézné, a’ ki szép. ’s utóbb a’ látással be nem érvén, tenné is a’ szépet, ha tán néha a’ tisztelt hölgyek kissé nem épen igen szépen ját­szanának is, — éltesebb bíráló nem tudna felmelegülni a’ csupa játékon, ő valót keresne min­denben, ’s meg nem lelvén azt, untalan morogna, mint a’ színpadi menydörgető, mellytől, mivel le nem üt, nem fél senki, ‘s igy az ő morgása a’ mellett, hogy unalmas — sükeretlen is lenne! Illy nemű tépelődéseink közben, következő tartalmú le­velet kaptunk:

.Tekintetes ujságiró úr!

Hogy soká ne kelljen fejét törni kilétemen, elő­szőr is minden teketoria nélkül megírom, hogy én a színház zsinórmestere vagyok, e’ szerint fent a’ hídban, azaz magasban, fellengős dolgokkal foglalkozom, t. i. a’ leesett kárpitokat huzkálom fel-felé. E’ mellett azonban gondolkodni is maradván egy kis időm, ajánlom t. újságíró urnák abeli szolgálatomat, hogy majd az idén a’ színész urakat és asszonyságokat rendre, annak módja szerint, megkritizálom, még pedig következendő okoknál fogva ajánlom ezt: 1) Több évi tapasztalásom után pra­xisom van a dologban, 2) Egyenesen a’ sugólyukba látok, tehát megítélhetem, mikor kell a’ súgót, mikor a színészt megdicsérni. 3) Én rendes helyemen minden színészek felett vagyok, tehát részrehajlással nem vádoltathatom. 4) A’ színészek nem fogják tudni, ki kri­tizálja őkel, mert engem nem látnak, azon oknál fogva, hogy ámbár minden emberi teremtés felülrölI várja a’ vigasztalást,ők rendesen alulról reménylének segélyt, azért fölfelé hol én vagyok ritkán néznek. Azonban nevemet megváltoztatni kérem, mert a zsinor mester igen hasonlít a’ gyöp mesterhez, már pedig én hóhéra senkinek sem akarok lenni, csu­pán ártatlan mulatságból vállnám el a’ kritizálást!. — Nevezzen engem inkább „mézes madzagnak” az újságban, igy szeretni fognak; mert ha nyelveikre vesz­nek is néha a’ színész urak és hölgyek, ízemért elfelej­tik. hogy madzag vagyok ‘s lekötni nem fognak. Előre is engedelmet kérek pedig , ha ollyan fáin pemzlim, mint a’ tavali Rafael urnak volt, nem leend. — mert nekem festékes bögrékkel is lévén dolgom, könnyen megeshetik, hogy a’ mázolóval ollykor egyiket vagy a’ má­sikat bépirositorn; de arra gondom lesz, hogy sen­kit egészen be ne feketitsek. Ha ezen ajánla­tomat elfogadni méltózta tik, legyen szives t. ujságiró úr becses szándékáról engemet, a’ szerkesztői mondókákban értesíteni.

Alázatos szolgája

a zsinormester

U. I. Arra pedig igen szépen kérem t. ujságiró urat, hogy stílusomat, mert én régi ember vagyok, az újságba illően kicorrigálja. Csak egyre kérem, hogy az igazságot sehol ki ne huzza belőle.

És nékünkk a’ derék zsinórmesternek ezen őszinte nyilatkozata ‘s szives ajánlata annyira meg­tetszett, hogy szín bírálatával kísérletet tenni, el­határozók. Mi szerint van szerencsénk ezennel jelenteni, hogy jövendő szinbirálatainkat a’ zsinór­mester fogja irni ,mézes madzag’ név alatt.

Hazánk, 1847. október 2.

Dr. Nasta Mihály

 

dr, Michael Nasta

A „Bajazzok” múlt szombati előadásán Canio szerepében a lemondott Burian helyett Dr. Nasta Mihály ugrott be és aratott nagy sikert – kulturált énekművészetével. Az érdekes művészről, aki most a pesti zenei élet érdeklődésének középpontjában áll, kevesen tudják, hogy magyar származású. Egy nagyszebeni kereskedőnek a fia és mint Piffl hercegérsek unokaöccse Bécsben végezte a jogot és ott is tanult énekelni Stéger Emilnél, Aidal-nál és Stabiti-nél. Szerepeit német, francia és olasz nyelven egyforma készséggel énekli és különösen Milánóban, Drezdában és Berlinben vendégszerepelt, mindenütt a kritika egyhangú elismerését érdemelve ki. Neve, különösen a nagy német városokban a legnépszerűbb operaénekesek közé tartozik.

Nastát az Operaház húsz estére szerződtette. Remélhetőleg azonban közönségünknek még többször is alkalma lesz híresebb szerepeiben látni a kitűnő művészt, aki Budapestet is egy csapásra meghódította nagyszerű qualitásaival.

 

Színházi Élet, 1922. november 5-től november 11-ig

Mozart ünnepély

Arányi Dezső

Augusztus hó hatodikán kezdődtek Salzburgban a Mozart-emlék zeneünnepélyei.  A nagy hangversenyt a bécsi phylharmonikusok Hellmesberger József igazgatásával kezdték meg, ünnepi nyitánynyal. A hangversenyen jelen volt Jenő és Lajos Viktor főherczegek. A hangversenyen közreműködött  Petschnikow híres hegedűművész és Werlekind énekesnő. Este a színházban előadták a Don Juan operát. Az operaelőadásban Arányi budapesti operaszínházi tag is közreműködött.

Magyar Lant, 1901. október 1.

A súgó

 

A színházaknál alkalmazott sú­gónak foglalkozása abból áll, hogy a súgólyukban ülve a színészeknek és énekesek szerepük szavait a szövegkönyv­ből előre mondja, illetőleg emlékezetbe hozza. A súgó már az olvasópróbán jelen van, azután a rendelkezőpróbán az eset­leges javításokat beírja a könyvébe, az emlékpróbákon pedig megkezdi tulaj- tulajdonképpeni funkcióját. Ilyenkor persze még nem tudják a színészek a szerepü­ket,. a legtöbbje még az első 4—5 pró­bán olyassá, azonban a testület tagjai között akad ambiciózus művész, aki kí­vülről mondja el a szerepét, annak segít a súgó. A súgó mestersége nagy gyakor­lottságot igényel. Ismernie kell az előa­dók temperamentumát, hangulatát, fel­fogási képességét. Tisztában kell lennie a színész szorgalmas vagy hanyag vol­tával, hallóképességével és az egész vo­nalon a színésszel kell kitartania, t. ha a színész jól tudja a szerepét, akkor csak figyelemmel kíséri a szöveget, ha pedig még nem érett meg a színész agyá­ban a szerep, akkor bizony neki is ke­mény a munkája: mindig ébernek kell lennie, mindig figyelnie kell, hogy nem lesz-e fennakadás . . . Mert a fennaka­dás veszélye mindig ott settenkedik a kulisszák levegőjében. A legnagyobb gyakorlattal bíró művész is megakadhat és akkor valóságos áldás, ha a súgó nyomban föltalálja magát és a zavart helyrepótolja. A nemzet csalogánya, Blaha Lujza, valahányszor vidéken vendég­szerepeit, első dolga volt a súgót meg­kérni, hogy csak „mindig motyogjon”, — s bár az utolérhetetlen nagy művésznő a parádés szerepeiben lépett föl, melyeket Pesten több százszor játszott mégis jól esett az óvintézkedés, hogy a súgó az adott pillanatban résen legyen!… Kü­lönösen premierek alkalmával az ideges színészek és színésznők szokták ostro­molni a súgót, hogy: „apám, aztán jól vigyázz!”. . . És ilyenkor a jólelkű sú­gónak mindenkit meg kell nyugtatnia, hogy csak bízza magát ó reá, szívvel-lé­lekkel fog vigyázni . . . Érdekes tény­ként említjük meg, hogy nálunk már próbálkoztak súgó nélkül előadást tarta­ni. Természetes, hogy az intéző körök­nek ez az újítás tetszett, de a színészek még sem örültek neki. Az eset 1898-ban történt meg a Népszínházban, de nem­sokára visszatértek a régi metódushoz és a súgó ismét elfoglalta megszokott helyét. 1899 okt. 27-én a Magyar Szín­házban a „Szulamith” 5-ik előadása, majd u. o. 1900 jan. 12-én a „Névtelen levelek” c. vj. először súgó nélkül per­gett le. (Lásd: „Pesti Napló”, 1899 okt. 28. „Vasárnapi Újság”, 1900 3. sz. 44. old.) A magyar színészet története följegyzi, hogy hajdanában Pergő Celesztin, a híres

Pergő Celesztin

tragikus színész mindig súgó nél­kül mondta el a szerepét és ha az vélet­lenül segíteni akart neki, akkor nagyot dobbant a lábával és a súgó elhallgatott. Ugyancsak a régi világ történetéhez tartozik, hogy a kezdő színészt súgásra ír. felhasználták. Egressy Gábor Ung- várt 1828-ban Gödé és Láng egyesített igazgatása alatt mint súgó kezdte pályáját. Petőfi Sándor is súgó volt egy ideig. 1842-ben ugyanis Székesfehérvárra szer­ződött, hol Almássy István volt a társu­lat rendezője, aki Petőfit nem szerette éó mivel a súgó hirtelen beteg lett, Pe­tőfit kérte föl, hogy helyettesítse. A költő-szinész erre éktelen dühbe jött, írt is azonnal egy tízstrófás költeményt, amelyben a súgó hatalmát dicsőíti, akire minden színész hallgat, ámde ő csak a deszkák fölött akar színész lenni, nem a deszkák alatt, — mondta mély keserű­séggel . . . Mire igazgatója, Szabó Jó­zsef, megértette vele, hogy csak ideig- óráig való súgásról van szó. Ezután Pe­tőfi megbékült és elvállalta a súgási tisztséget. — A súgónak nem szabad szórakozott embernek lenni, még kevésbé vigyázatlannak.. A lelkiismeretes súgó otthon is elolvassa a darabot, csakhogy a másnapi próbán gyorsan „feladhassa” a szavakat. Bejegyzi, hogy hol kell gyor­san súgni, hol halkul el a tempó, mely ide­gen szó az, amelybe a kis primadonna következetesen belebotlik, hol kell jól „bevágni” és ha a színész (vagy legtöbb esetben színésznő) véletlenül elfeledi, hogy hol kell leülni, vagy felállnia, — azt is felsúgja. Nagy gyakorlottsága magával hozza annak az észrevételét is, hogy a színész mikor ingadozik hol van erősebb segítségre szüksége, és vajmi gyakran visszatérít úgynevezett „ugrá­sokat”, hogy a „fonál” megmaradjon. A súgónak a „beugrások” alkalmával kü­lönös éberséget kell kifejtenie, úgyszin­tén vendégszerepléseknél is. Munkája a prózai daraboknál a legnehezebb, — an­nál könnyebb azonban operettet elsúgni, A szokás az, hogy a súgó-pályára legin­kább férfiak lépnek, újabban a megko­pott hangú,, vagy szerződésből kiesett színésznők is szívesen kóstolnak bele eb­be a keserű kenyérbe.— Tökéletes művé­szi előadás keretében a súgó funkciója a minimumra redukálódik. Ha azonban mégis zökkenések vannak a darabban, akkor bizony rosszakaratúlag minden hibát a súgóra fognak . . .

Erődi Jenő; Magyar Színművészeti Lexikon, 1931.

Haselbeck Olga

Haselbeck Olga

Ilyennek képzelte Wagner Richárd Brunhildet. Nemcsak alakban, megjelenésben, amint fehértollas ezüstsisakjával, pajzsával a szín­padra lép, de hangban is, amely igazi walküri hang. Hallottunk már kitűnő énekesnőket, akik­nek ajkairól nevetségesen csengett a harsány „hojoho”, a walkürök kacagó kiáltása. A Haselbeck Olgáét nem lehet megmosolyogni. Elhisszük neki, el kell hinnünk, hogy Wotan lányai ilyen kiáltásokkal zavarták meg az erdő csendjét, melyben bűnös testvérpár szeretkezett és megértjük Wagnert, aki színpadra álmodta germán hősi mítosz e nagyszerű drámáit.

 

Haselbeck Olga -Brünhilde

Haselbeck Olga itt nevelkedett nálunk, de bármely német operaszínpad megirigyelheti az élményszerű alakításait a mi Operaházunktól. Nagy drámai énekesnők ama félkézen megszámlálható kis csoportjához tartozik, amely­nek tagjai megértik és tudják, hogy mi a wagneri deklamáció és beleélték magukat abba a különös és minden mástól elütő speciális művészetbe, amelyet a nagy zenetitán neve jelöl meg. Az Operaháznak nincs igazi Siegmundja és a tűzvarázs sustorgó lángjai közt elszunnyadó Brunhilda már évek hosszú sora óta hiába vár arra a Siegfriedre, aki magyar nyelven ébressze fel mély álmából. De ha nincs is Siegmundunk, nincs is Siegfriedünk, büsz­kék lehetünk a Brunhildánkra, akit irigyel tőlünk a külföld. Haselbeck Olgának van egész sereg más nagyszerű szerepe is. Akik hallották őt mint Amnerist, mint Leonorát vagy mint Ortrudot, tudják, hogy énekművészete abból a fajtából való, amit rövidesen klasszikusnak szoktunk nevezni.

 

Színházi Élet. 1919 október 9.

Caruso kitüntetése

 

Enrico Caruso

Berlinből táviratozzák lapunknak: Caruso tegnap a császár születésnapja alkalmából rendezett udvari hangversenyen énekelt. Mikor a művész befejezte énekét, a császár hozzálépett és átnyújtván neki a harmadosztályú sasrendet, a következőket mondotta neki:

– Ön ma ismét gyönyörűen énekelt, egy szép kitüntetést adok önnek ezért, a mely bizonyára örömet fog önnek okozni.

Maga a kitüntetés szokatlan és nagy föltünést keltett, mert Caruso eddig csak a negyedik osztályú koronarendet viselte, a mely kitüntetés után pedig rangban a vörös sasrend negyedik osztálya következik. Feltűnt különösen, hogy a művész a sasrenddel együtt a koronát is megkapta s ezt többnyire, mint az uralkodó személyes érdeklődésének jelét szokták tekinteni.. Német művész eddig még sohasem részesült ily nagy kitüntetésben.

Pasquale Simonelli, Caruso impresszáriója

Caruso impresszáriója ugyanekkor egy arany cigarettatárcát kapott ajándékba a császártól, gyémánttal és rubinnal kirakott koronával s a császár nevének kezdőbetűivel.

 

Budapesti Hírlap, 1912. október 26.

A m. kir. operaházban,

Szilágyi Arabella

a mult hó 27-én a nyugdíjintézet javára rendeztek előadást. A Parasztbecsület mellett még az a körülmény is vonzott nagy közönséget, hogy Szilágyi Arabella lépett fel hosszú idő után mint vendég. Utoljára azzal az elhatározással távozott, hogy a színpadnak búcsút mond. A művésznő mindenkor támasza volt az operának és oly sok szerepet kreált határozott sikerrel, hogy valóban örvendünk, hogy a műintézet újra visszanyerte őt. A közönség a művésznőt kilépésekor zajos tüntetéssel fogadta és a Turiddu-val való nagy kettőse után perczekig tapsolta. Az opera után az Excelsiorballet négy felvonását táncolták el.

Magyar Színpad, 1891. december 5.

Scribe és dolgozótársa

Eugéne Scribe

A szellemes francia vígjátékíró egyszer emberére talált egy egyénben kitől azt nem is várta volna. Egy gazdag gyáros fölkérte egyszer Scribet, hogy egyik darabjának czimlapján nevezze meg őt, mint munkatársát; a miért  a gyáros kész az előadás költségét fedezni s lemond minden anyagi haszonról; ő megelégszik a hírnévvel. Az érzékeny  Scribe megjegyzi erre, hogy nem találja összeillőnek, ha egy lovat és egy szamarat fognának be egy fogatba, mire a gyáros Scribehez egyszerűen ezt a kérdést intézte: „De Uram! Micsoda joggal nevez ön engem lónak?”

 

Váczi Hírlap, 1888. január 1.

Paganini hegedűje

 

Paganini

A nyáron az a hír járta be a sajtót, hogy Paganininek a génuai városhá­zán őrzött Guarneri-hegedűje pusztúlásnak indul. Ez a hír azonban nem felel meg a valóságnak, mert a városi hatóság által erre a célra kiküldött nyolcas-bizottság, amelynek a vizsgálat megejtése volt a hivatása, azt állítja, hogy a hegedű teljesen kifogástalan állapotban van. A város azonban — úgy látszik — most már óvatosabb lesz, mert el­határozta, hogy a bizottság ezentúl a hegedű ál­lapotát minden évben vizsgálja meg, azonkívül azt is elrendelte, hogy a hegedűn évente legalább két­szer játszanak, mert ezt a hangszer jókarban tar­tása megköveteli. Ezek az óvatossági rendszabá­lyok a Sivori-család hegedűjére is vonatkoznak, amelyet szintén a választott bizottság oltalma alá helyeztek és amelyet ugyancsak jókarban találtak. A Paganini Guarneri-hegedűjére vonatkozó közlé­sek kapcsán bizonyára az is érdekli a műkedvelő­ket, hogy Paganininek 1727-ből származó Stradi- varius-hegedűje, amely tíz évvel ezelőtt még a Sivori-családé volt, Münchenben van és most Fiorini hangszerkészítő tulajdona. – Paganini ezt a hegedűt Carli nevű impresszáriójának közvetítésé­vel Cozio Salabue gróftól vette, akinek nagy hegedűgyüjteménye volt, köztük a híres Messiás- hegedű is.

Magyar Dal-, és Zeneközlöny 1908. február 15.

Az orosz császári ballet a Budapesti színházban

Koslov Teodor és Baldina kisasszony (Koslov Theodore és Alexandra Baldina)

Szombaton, november hó 2-án kezdi meg a hatvan tagból álló  orosz császári ballet személyzete több estére terjedő vendégjátékát. Koslov Teodor a pétervári házi opera első táncosa és Baldina kisasszony a moszkvai császári színház primabellerinája vezetésével a Budapesti színházban. Az est műsora három részből áll. I. Ballet de Classique II. Nemzetközi táncok és orosz népdalok. III. Seherezade ballet, zenéjét szerezte Rimsky Korzakov. A császári ballet saját ragyogó jelmezeiben és díszleteiben lép fel. Jegy felemelt helyárakkal előre váltható.

 

Budapesti Hírlap, 1912. október 30.